Külföldi befektetőket figyelmeztet a párt nyugdíjas tagozata.
2009. december 19. 13:04
p
0
0
0
Mentés
A Fidesz mindenképpen az Alkotmánybírósághoz fordul, ha köztársasági elnök nem kér előzetes normakontrollt az új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvényről. Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke elmondta, a Fidesz elnöksége arra kéri az államfőt, fontolja meg előzetes normakontroll kérésének lehetőségét az Alkotmánybíróságnál.
A politikus szerint a jogszabály segítségével a kormány külföldi befektetőknek játssza át az idős emberek megtakarításait. A törvény a nyugdíjak ellopására ad lehetőséget - vélekedett Iván László. Hozzátette: a profitérdekek miatt az emberek várhatóan kevesebb nyugdíjat kapnak majd. Iván László hangsúlyozta: felhívják minden olyan cég figyelmét, amely részt akar venni a "magánnyugdíjpénztárak privatizációjában", hogy a következő kormány meg fogja szüntetni azt a tarthatatlan helyzetet, hogy a magyar embereket kizárják a saját, nyugdíjcélú megtakarításaik feletti rendelkezésből.
Az Országgyűlés hétfőn fogadta el az új magánnyugdíj-biztosítási rendszert; a változtatás részletesen szabályozza a magánnyugdíjpénztárak átalakítási folyamatát, amelynek végén, 2013 januárjától a pénztártagok már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesznek. A jogszabály valamennyi magánnyugdíjpénztárnak lehetőséget ad egy szabadon kiválasztott intézménybe történő beolvadásra. A jelenlegi magánnyugdíjpénztári tagok egyéni számláján felhalmozott megtakarítás pedig teljes egészében átkerül a magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságnál vezetett egyéni számlára. (MTI)
A nyugati vágyvezérelt gondolkodás szerint a háború után Oroszország visszatér majd a nyugati orientációhoz, hiszen az európai kultúrkörbe tartozik – a valóság azonban nem ez.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
4
0
31
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!