Fidesz: a nyugdíjak megőrzik értéküket

2010. szeptember 23. 19:15

A kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét - közölte Iván László, a Fidesz szakpolitikusa. A párt nyugdíjas tagozatának elnöke emlékeztetett még a kormány azon tervére is, miszerint a 40 évet munkaviszonyban eltöltött nők életkortól függetlenül nyugdíjba vonulhatnának.

2010. szeptember 23. 19:15

A Fidesz nyugdíjügyben továbbra is azon az állásponton van, mint eddig, azaz nem engedi, hogy csökkenjen a nyugdíjak reálértéke ebben az évben - közölte a párt nyugdíjas tagozatának elnöke, Iván László csütörtökön. A politikus azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a parlament elé került az a népi kezdeményezés, amely alapján az Országgyűlésnek napirendre kell vennie és újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét.

A fideszes szakpolitikus közölte: az újratárgyalás időpontja még nem ismert és pártjának ezzel kapcsolatos álláspontja sok mindentől függ, így például a nyugdíjazás előtti időszakban végzett munka nehézségi fokától is. Iván emlékeztetett: a kormány tervbe vette annak törvénybe iktatását, hogy januártól negyven év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehessenek a nők. A kabinet jogalkotási terve szerint ennek elfogadására novemberben kerülhet sor.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2010. szeptember 24. 12:16
Pont az történik, amit előre gondoltunk. Bár a Fidesz, konkrétan Iván a nyugdíjasok elleni "totális háborúként" értékelte a 13. havi nyugdíj megvonását, ez csak hangulati elem volt. Valójában hatalomra kerülve ők is azt szeretnék, hogy a nyugdíjakra kifizetett összeg ne növekedjen már, annak terhére szeretnének gazdaságot élénkíteni. A választási programban csak a nyugdíjak értékállóságát ígérték, ami konkrétan a nyugdíjasok súlyának a csökkentését jelenti a nemzetgazdasági szintű elosztásban (most eltekintve a nyugdíjasok számának kisebb mértékű éves változásától). Tehát az esetleges félelmek ellenére nagyjából józanok ezen a téren. Én ezt támogatom.
honphibu
2010. szeptember 24. 07:43
Akkor fordítsuk le: 1. "azaz nem engedi, hogy csökkenjen a nyugdíjak reálértéke ebben az évben " Azaz, a hátra lévő 3,5 hónapban. Magyarul megkapják a nyugdíjat az év végéig. Az, hogy jövőre mi lesz, az más kérdés. 2. "újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét." Persze, csak a plebsnek, mivel a Fidesz is megszavazta a képviselők 55 éves kori nyugdíjazásának lehetőségét. Szopjatok csak bocskorosok!!! 3. "sok mindentől függ, így például a nyugdíjazás előtti időszakban végzett munka nehézségi fokától is" Egyértelmű, hogy a parlamenti képviselőknek a legnehezebb a munkájuk és a sorsuk, megérdemlik, hogy hamar elmenjenek nyugdíjba. 4. És nézzük a kulcsszavakat: - népi kezdeményezés - újratárgyalás időpontja még nem ismert - álláspontja sok mindentől függ - a kormány tervbe vette - A kabinet jogalkotási terve szerint Szóval, valaki összefoglalná, hogy ez a nyilatkozat, lényegét tekintve miről is szól???
gross
2010. szeptember 23. 21:25
Ezt én sem egészen értem. Tudtommal törvény van arra, hogy a nyugdíjakat az inflációnak megfelelő mértékben kell emelni (erre jön még rá bónusz, ha a GDP növekedés 3% felett lenne várható). Mikor merült fel, hogy esetleg a nyugdíjasok nem kapnák meg a törvényes járandóságukat?
e_r
2010. szeptember 23. 20:50
"A kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét " Fordítsuk le a fidesz nyelven mondottakat magyarra: "A kormány úgy döntött,hogy bár a nyugdíjasokat is hitegettük,mint mindenkit az országban,de ők se számítsanak semmiféle nyugdíjemelésre."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!