Se tévé-, se rádióelnök

2010. november 13. 11:10

Egyik közszolgálati média élére sem sikerült pénteken új vezérigazgatót választani. Egy jelölt sem kapott kétharmados támogatást a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumától. A második fordulóban már elegendő az egyszerű többség. A Magyar Televízió vezetője Medveczky Balázs (a köztévé jelenlegi ügyvezető alelnöke) lehet; az MTI-t Belénessy Csaba vezetheti majd.

2010. november 13. 11:10

A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma péntek délután választott volna vezérigazgatókat a közmédiák élére, de egyik szervezet élére sem sikerült új vezetőt választani, mivel nem kapták meg a szükséges kétharmados támogatást. A szavazás titkos volt.

A Magyar Televízió élére Nagy Attilát, a köztévé jelenlegi gazdasági igazgatóját, és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatót jelölték. A Magyar Rádió élére Belénessy Csabát, az MTI stratégiai alelnöke, és Klein Juditot, az MTV kisebbségi műsorok szerkesztőségének vezetőjét javasolták. A Duna Televízió vezérigazgatói székére Dobos Menyhért, az MTV műsorigazgatója, és Kálomista Gábor filmes produce volt esélyes. Az MTI élére pedig Toót-Holló Tamást, az MTI belpolitikai szerkesztőségének vezetője, és Wéber Ferencet, Sólyom László volt köztársasági elnök sajtófőnökét jelölte Szalai Annamária, az NMHH elnöke.

A második fordulóban már elegendő az egyszerű többség. Az Index szerint a most a kuratórium elé került jelölteket éppen azért nevezték meg, mert valószínűtlen volt, hogy megkapják a kétharmados többséget, a második fordulóban tűnnek fel a valódi jelöltek, akiket egyszerű többséggel megválaszthat az ellenzéki és kormánypárti tagokból álló kuratórium. A Magyar Televízió vezetője Medveczky Balázs (a köztévé jelenlegi ügyvezető alelnöke) lehet; az MTI-t Belénessy Csaba vezetheti majd.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kaducsa
2010. november 13. 18:35
Nem ismerek embert, aki ezeket nézné, hallgatná.
Kaducsa
2010. november 13. 18:24
Szerintem fölösleges ezekre közpénzt kidobni. El kell bocsátani az összes médiagecit és megspórolunk három hadseregre való pénzt.
El Topo
2010. november 13. 18:10
Biztos valami kommunikációs hiba.:D Keresztes Ildikó sem vállalta?
Kaducsa
2010. november 13. 18:08
"Se tévé-, se rádióelnök" Pont mint húsz éve. Nincs új a nap alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!