Kártérítést követelnek a Sláger és a Danubius tulajdonosai

2012. április 06. 09:00

Beperelték Magyarországot a Sláger és a Danubius Rádió tulajdonosai, mivel szerintük a 2009-es frekvenciapályázat elbírálása során törvénysértés történt. Az ügy kapcsán az is kiderült, a pályáztatás előtt Fideszes és MSZP-s képviselők keresték meg a befektetőket együttműködés reményében.

2012. április 06. 09:00

Beperelték Magyarországot a Sláger és a Danubius Rádió tulajdonosai, az indianapolisi Emmis International Holding, az Emmis Communications Corporation tagja, valamint a Bermudán bejegyzett Accession Mezzanine Capital kockázati tőkealap - írja a hvg.hu a Bloomberg információi alapján. A külföldi cégek úgy vélik, Magyarország eltulajdonította befektetéseiket, és törvénysértést követett el a 2009-es frekvenciapályázatok elbírálása során, mert bár a törvény előírja, a frekvenciákat éppen használókat nem részesítették előnyben. A két cég szerint az akkor győztes pályázókat egyébként is ki kellett volna zárni összeférhetetlenség miatt, mivel a pályázat idejében más rádiók tulajdonosai voltak.

A per kapcsán az is kiderült, az akkori MSZP-kormány, valamint az ellenzékben lévő Fidesz megkereste a Sláger és a Danubius befektetőit egy esetleges megállapodás reményében. A politikusok az engedélyek meghosszabbítását ígérték cserébe, erre azonban később nem került sor.

Az Accession Mezzanine Capital, a Danubius Rádió tulajdonosa az ügyben Fellegi Tamás miniszter, illetve Nyerges Zsolt Fidesz-közeli üzletember nevét említette. Az alperes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai egyelőre nem nyilatkoztak. A hvg.hu cikkében megemlíti: Fellegi és Nyerges 2009 óta létrehozták saját vállalkozásukat, az Adveniót, amely aztán elnyerte a Danubius frekvenciáját.

Az Emmis, a Sláger Rádió üzemeltetője a bírósági dokumentumok szerint Lendvai Ildikótól, az MSZP akkori elnökétől, valamint Puch László pártigazgatótól kapott megkereséseket. Lendvai Ildikó közlése szerint a találkozón arról esett szó, hogy az ORTT talán jobban előnyben részesítene több politikai tartalmat kínáló rádióadókat, a politikus azonban tagadta, hogy a Fidesz és a szocialisták politikai megállapodást kötöttek volna. Puch László a tárgyalás megvalósulását sem ismerte el.

A két vállalat január 18-án nyújtotta be keresetét a Világbank mellett működő washingtoni székhelyű nemzetközi választott bírósághoz, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID). Március 26-án a bíróságon megválasztották az üggyel foglalkozó három döntőbírót; a törvényszék első ülését várhatóan hatvan napon belül tartja. A vesztes cégek várhatóan kártérítési igénnyel élnek majd.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!