Schmitt: A körülményekhez képest jól vagyok

2012. szeptember 20. 11:36

Schmitt Pál akkor is elvállalta volna az államfői megbízatást, ha előre tudja, min megy majd keresztül – a volt államfő erről a hot! magazinnak beszélt. Kitért arra is: nehezen halad felülvizsgálati kérelme a doktori címét visszavonó Semmelweis Egyetem ellen.

2012. szeptember 20. 11:36

„A körülményekhez képest jól vagyok lelkileg. Van egy angol közmondás: ne sírj, ha valami elmúlt, inkább mosolyogj, mert megtörtént. Valahogy így gondolkozom én is” – idézi a hot! magazin Schmitt Pált, aki április 2-án mondott le hivataláról. Az egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza doktori címét. Schmitt Pál megerősítette: nem a plágiumügy miatt mondott le, hanem azért, mert megosztotta az embereket.

A volt államfő elmondta azt is, hogy a Semmelweis Egyetem elleni felülvizsgálati kérelme folyamatban van, de elég nehezen halad, holott szerinte biztosan tudják, hogy nem volt joguk elvenni a doktori címét, ehhez csak a bíróságnak lett volna joga. Schmitt Pál lemondása bejelentésekor is erre hivatkozva minősítette etikátlannak és jogszerűtlennek az egyetem szenátusának döntését, ami ellen felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért.

Schmitt Pál az interjúban arról a korábbi vállalásáról is beszélt, amely szerint PhD-dolgozat írásába kezd, miután megfosztották húsz évvel ezelőtt szerzett kisdoktori címétől. Elmondta: elkezdte az iskolát, publikálnia kell szakfolyóiratokban, most ezeket a cikkeket írja. Arra is kitért, hogy jelenleg Pesthidegkúton lakik feleségével egy bérelt lakásban, ahová a lányai és az unokái közelsége miatt költöztek. A volt államfő irodája június közepén közölte, hogy Schmitt Pál az ország gazdasági helyzetére tekintettel, nem kíván élni törvényben biztosított lakáshasználati jogával.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mantelman
2012. szeptember 20. 14:54
"Kitért arra is: nehezen halad felülvizsgálati kérelme a doktori címét visszavonó Semmelweis Egyetem ellen. " *** Az egyetemi doktori címek körüli visszaélések, a csókosok összefogásából eredő kalákában írt tudományos közlemények a támogatások (pl. támop) egyetemen belüli osztogatása, a diplomamunkák színvonaltalansága, a kíméletlen karrieristák sunnyogása és könyöklései, az egyetemi vezetők gazdasági (pályázati) manipulációi .... Szép nagy témacsokor, remélem lesz rá ember, aki egyszer megírja. (Nem SOTE specifikus).
balint60
2012. szeptember 20. 14:42
Ha másnak is ilyen szép apanázs kutna és ilyen vastag bőr lenne a képén, az is jól lenne a "körülményekhez" képest.
Stigma
2012. szeptember 20. 13:29
"Schmitt Pál akkor is elvállalta volna az államfői megbízatást, ha előre tudja, min megy majd keresztül" A flekktífuszos leányanyák védegyletének elnökségét is elvállalta volna, miután azt sem szégyellte amit az MSZMP-ben elvállalt... holtig tartó havi másfélmilliós javadalmazásért, szolgálati lakásért, sofőrös szolgálati kocsiért, két titkárért, testőrségért... államfői megszólításért... x-(
Ouroboros
2012. szeptember 20. 12:58
Ezt végtelenül megnyugtató tudni. Ez a szerencsétlen nyomorék erkölcsi torzó még mindig nem fogta föl, hogy őneki itt nem terem babér? Örüljön, hogy a szégyene kikopik a köztudatból, ne önérzeteskedjen ostoba indokokkal, mert akkor csak újra elkenik a száját, és újra bejön a szégyene a köztudatba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!