KIM: Nem lényeges, ki dobja be a levélszavazatot a postaládába

2013. augusztus 15. 17:16

Nincs jelentősége és a jogi szabályozás sem korlátozza, hogy a levélben szavazó választópolgár voksát tartalmazó borítékot ki dobja be a postaládába – válaszolta a levélben szavazás törvényességének garanciális elemeként az azonosító nyilatkozatot megjelölve Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az LMP-s Schiffer Andrásnak, aki a választ úgy értékelte: kiderült, hogy valósak a levélben szavazással kapcsolatos aggályok.

2013. augusztus 15. 17:16

Az LMP társelnöke azután fordult írásbeli kérdéssel a miniszterhez, hogy Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője egy interjúban a határon túl élő kettős állampolgárok szavazatainak leadásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a konzulátusokon, nagykövetségeken „lesz egy postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye be a konzulátusra ezeket a levélszavazatokat, borítékokat.

Schiffer András szerint ez aggodalomra ad okot, nem garantálható ugyanis, hogy minden szavazat megérkezik. Rákérdezett, mi biztosítja a visszaélések elkerülését ebben az esetben. Navracsics Tibor a parlamenti honlapon közzétett válaszában hangsúlyozta: a választópolgár felelőssége, hogy ha nem személyesen adja fel a válaszborítékot, kire bízza. Senki sem jogosult arra, hogy „többé-kevésbé hivatalos személy látszatát keltve” a választópolgárok levélben leadott szavazatait gyűjtse, de azt sem lehet megakadályozni vagy törvénysértőnek tekinteni, ha több választópolgár ugyanazt az embert kéri meg válaszborítékja feladására – közölte.

A miniszter kiemelte, hogy a levélben szavazás törvényességének legfontosabb garanciális eleme az azonosító nyilatkozat, amelyben a választópolgár megadja személyes adatait. A nyilatkozatot a szavazási iratok ellenőrzésekor kell összehasonlítani a névjegyzékben található adatokkal, és a legkisebb eltérés is az irat érvénytelenségét okozza. Ez hivatott biztosítani, hogy más nevében senki se küldhessen vissza szavazólapot.

Schiffer András, az LMP társelnöke közleményben reagált a válaszra. Azt írta: kiderült, valósak azok az aggályok, hogy külhoni szavazás esetén egy megbízott akár az egész falu helyett bedobhatja a szavazólapot a postaládába. Elfogadhatatlan, hogy a levélben szavazás során a választójog közvetlenségének és titkosságának elvét megbontva, minden garancia nélkül, egy a választások lebonyolításában semmilyen legitimációval nem rendelkező megbízotton múlhasson, hogy minden szavazat célba érjen – közölte az ellenzéki politikus, aki szerint az eljárási hibák a választási eredmény legitimációját veszélyeztethetik.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportyán tiszteletes
2013. augusztus 16. 08:29
Szerintem nem kéne ugatnia 1 olyan pártnak aki még a rezsimcsökkentő aláirásokat is elbarmolja!Ezek komoly morális problémákkal küzdenek azt hiszik amit másnak nem lehet nekik arra is felhatalmazásuk van?!
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 16. 07:17
"Elfogadhatatlan, hogy a levélben szavazás során a választójog közvetlenségének és titkosságának elvét megbontva, minden garancia nélkül, egy a választások lebonyolításában semmilyen legitimációval nem rendelkező megbízotton múlhasson, hogy minden szavazat célba érjen" Már előre vetíti az árnyékát az ellenzéki böff: rájuk leadott 8 millió szavazat nem érkezett be...
hátakkor
2013. augusztus 15. 20:46
Nem tom van-é még postaláda, de általáos tapasztalat, h mindegy ki dobja be a feladott küldeményt. Küldő/címzett, ennyi.
BőröndÖdön
2013. augusztus 15. 19:47
Elképesztő,amit az állampárt a hatalma megtartásáért művel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!