Németh Lászlóné visszafizettetné az állami pénzvezetőkkel prémiumaik jelentős részét

2013. december 11. 20:16

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter felszólítja az érintett vezetőket, hogy fizessék vissza az idén felvett prémiumuk kétmillió forinton felüli részét - közölte a tárca szerda este.

2013. december 11. 20:16
Azt írták, a miniszter haladéktalanul megteszi az állami vállalatok vezetői prémiumaival kapcsolatos, a kormány december 11-i ülésén hozott döntés végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
 
Előzőleg a Kormányzati Információs Központ azt közölte az MTI-vel, hogy a kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlónét, szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit – a jogi helyzettől függetlenül – az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére.
 
Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek az idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt – tájékoztatott az információs központ, megerősítve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi közlését.
 
A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.
 
A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra – mondta.
 
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja közölte, pártja azt várja, a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a milliós prémiumokat. A jobbikos Apáti István ugyancsak arról beszélt, hogy pártja visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami vállalatok vezetőivel.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lmp-s
2013. december 12. 09:23
Németh Lászlóné tegnapelőtt valamelyik híradóban még azt nyilatkozta, hogy csak azt kapták meg ami a szerződésük szerint jár nekik és ha ezt nem fizetik ki, akkor bíróságon ki tudják perelni az érintettek. Figyeljetek oda, mert most is csak annyit mondanak, hogy felszólítják az érintetteket, hogy önként fizessék vissza a prémiumukat. Kíváncsi leszek mi lesz a vége.
kukagyerek
2013. december 12. 09:18
Ócska színjáték, fideszájultaknak!
székely
2013. december 12. 09:04
Helytelen.Jár nekik a Judás pénz. Ezek nem balliberális Gyurcsány, Bajnai huszárok, hanem bölcs pávatáncos vezérünk által kiválogatott piros pöttyös popojú igaz magyar gyerekek, akik erejk végső megfeszítésével dolgoztak a mutyik eltüntetésén.
fogd a pénzt és kuss
2013. december 12. 06:43
" tessék mondani õ még itt a miniszter?" ...nem a duma. csináld!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!