Megfosztási eljárással fenyegeti a Jobbik Ádert

2017. június 29. 14:38

Vona Gábor szerda este jelentette be, hogy pártja a rendszerváltás óta nem látott eszközzel, a megfosztási eljárással mozdítaná el tisztségéből az államfőt, ha az aláírja a plakáttörvényt.

2017. június 29. 14:38

Szerda este a HírTV Egyenesen című műsorában jelentette be a Jobbik elnöke, hogy a Jobbik megfosztási eljárást kezdeményezne Áder János ellen, ha a köztársasági elnök aláírja a plakáttörvény – írta az Index.

A Jobbik szerint kérdéses a törvény alkotmányossága, mert a kétharmados szabályokat érintő törvényt feles többséggel fogadta el a Parlament. Vona úgy nyilatkozott: ha Áder aláírja a törvényt, „akkor asszisztál egy alkotmánysértéshez, ezért indokolt a megfosztási eljárás kezdeményezése”

Az eljárás megindításához a képviselők egyötödének, azaz 40 parlamenti tagnak kéne aláírnia az indítványt, ehhez az MSZP segítéségre is szüksége lesz a Jobbiknak. A szocialisták – bár Nyakó István sajtófőnök szerint eddig hivatalos kérést nem kaptak – várhatóan támogatni fogják az indítványt, hiszen a két párt abban már most együttműködik, hogy az Alkotmánybíróság elé kerüljön a plakáttörvény. 

Ám ha össze is gyűlik a negyven aláírás, csekély az esélye, hogy élesedni fog az eljárás. Ehhez ugyanis a Fidesz és a KDNP nagy részének a köztársasági elnök ellen kellene szavaznia a parlamenti titkos szavazáson. 

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. június 30. 06:19
Orbán leköpte a saját alkotmányát mert retteg a Jobbik plakátjaitól. Ha Áder aláírja ezt az alkotmánysértő törvényt akkor nyíltan beismeri, hogy Orbán csicska. Érdekes, nagyon érdekes ....
GV0917
2017. június 29. 22:35
Vona, meg a "kiebrudalási törvény "... Nézz már rájuk: A kis mitugrász cicó Áderrel szemben... Mint Aesopusnál: "Rana et rupta"....
pitypang1125
2017. június 29. 18:48
Nyomorultak.
Mindjárt
2017. június 29. 18:21
Jó dolognak tartom még akkor is ha a Fidesz leszavazza. A kérdés, hogy Áder akarja e azt, hogy a nevéhez fűződjön, hogy aláírt egy alkotmányellenes törvényt. Érdekes, nagyon érdekes. ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!