Vidnyánszky: Előre megmondtam, fájó lesz a kijózanodás

2021. február 22. 11:00

Terjedelmes interjút adott a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi elnöke. Noha a Freeszfe-tüntetők és a háttérből uszító erők mindent elkövettek az egyetem új vezetésének ellehetetlenítése érdekében, többen jelentkeztek a színművészetire, mint tavaly.

2021. február 22. 11:00
null

Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, csaknem 1200-an jelentkeztek az intézménybe, hetven fővel, azaz öt százalékkal többen, mint tavaly. Ezt azért is tekinti megnyugtatónak, mert hangos propagandát folytattak azért, hogy a fiatalok ne válasszák az egyetemet.

Az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke szerint az is örvendetes, hogy mindössze négyen hagyták el az egyetemet, többen félévet halasztottak, de nem feltétlenül a változás miatt. Vidnyánszky beszélt az új oktatási helyszínekről is, hogy a színészek óráit a Szentkirályi utcai, illetve a Rákóczi úti termekben tartják, a filmes képzéseket pedig a Duna TV frissen felújított egykori épületében. Kérdésre elmondta, az Ódry Színpad szerepét az Uránia Nemzeti Filmszínház nagyterme veszi át, amely egykor színházként is működött, ez lesz majd a vizsgaelőadások helyszíne, az Ódryt pedig visszaadják a református egyháznak. Ezt egyébként már 2015-ben meg akarta tenni az előző vezetés.

„M. Tóth Géza, az akkori rektor levelében fel is ajánlotta a református püspöki karnak. Aztán 2019-ben készült egy campusfejlesztési terv, ami sportpályát tervezett a lebontani szándékozott Ódry Színpad helyére.

Hegedűs D. Géza terjedelmes monológban búcsúzott az Ódrytól. Vajon az ellenünk tüntetők most elgondolkodnak-e a valóságon?” – teszi fel a kérdést Vidnyánszky.

Nem küldtek el egyetlen tanárt sem

Az őszi félév halasztásáról elmondta, nem akarták veszni hagyni a félévüket, ám nehezen összeegyeztethetőnek tűnt a sztrájk, a blokád és az oktatás. Végül pedig jött a járvány. „Mikor úgy döntöttünk, elhalasztjuk a félévet, felháborodás, szinte forradalom tört ki. Közben Upor László rektorhelyettes már szeptemberben levelet írt az Oktatási Hivatalnak, kérve a félév felfüggesztését. A bázisdemokrácia jegyében ezt a lépést a HÖK egyeztette a diáksággal?” – teszi fel a kérdést a kuratóriumi elnök.

A felvetésre, hogy nem tartanak-e attól, hogy a szep­temberben induló oktatást komoly ellenszélben kell kezdeniük, a Nemzeti igazgatója ismét megerősítette: ahogy megígérték, mindenki azokkal a tanárokkal folytathatja, egészen a végzésig, akik felvették őket. „Nem küldtünk el egyetlen tanárt sem. Maguk döntöttek a távozásuk mellett azok, akik otthagyták az osztályaikat. Lelkük rajta!”  Hozzátette, sokan csupán szóban távoztak, és akkor is oktattak, amikor a járvány miatt már csak online lett volna szabad.

„Mi azt mondjuk, tanítsanak, maradjanak. Ők állítják, hogy ellehetetlenült a helyzetük.

Eközben máshol új intézményt kezdenek építeni, amivel tovább mélyítik a szakmában meglévő árkot”.

A Freeszfe Egyesület akcióiról

Az elnök beszélt a Freeszfe Egyesület akcióiról és Niedermüller Péter botrányos épületfelajánlásáról. „Inkább elfoglalnak egy zeneiskola számára felújított épületet, miközben évtizedekig hagyták saját intézményüket lepusztulni. Az oktatás magas minőségéről, 155 év hagyományáról és szolidaritásról beszélnek. De mire fel? A HVG, hangsúlyozom,

az oktatók kiválósági rangsorában” – nyilatkozta a lapnak Vidnyánszky.

Amint nyilvánosságra kerül egy név, beindul a gépezet

Az új tanárok felkérése volt a legnehezebb feladat, mondta a kuratóriumi elnök: bár sokan jelezték, hogy támogatják őket, nem vállalták a munkát, mert félnek. „Félnek, hogy megsemmisíttetnek, hogy nem lesz jövőjük. Amint nyilvánosságra kerül egy név, beindul a gépezet. A »megmondóemberek« szakmai és emberi mivoltukban próbálják hitelteleníteni a leendő tanárokat, és kommentelők hada gyalázza őket. A gyűlöletkeltés minősített esetei ezek.” Vidnyánszky az elmúlt néhány hónap drámai tapasztalatának a szakmában uralkodó félelmet tartja. 

A Nemzeti Színház igazgatója beszélt még a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) elleni nemzetközi bojkottról, arról, hogy a Berliner Ensemble politikai okokból visszamondta a szereplését, és folyamatosan erre buzdítja a fesztivál többi külföldi résztvevőjét is. „Oliver Reese igazgató már a harmadik levelet küldi ki a Mitem többi külföldi meghívottjának, hogy ne jöjjenek Budapestre. Sőt gőgösen azt állítja: ha ők, a berliniek nem jönnek, akkor a fesztivál elveszíti nemzetközi jellegét.”  Ezzel a kirekesztő magatartással végső soron az egész magyar színházi szakmát és közönséget büntetik, mondja Vidnyánszky, de üzeni:

 jönnek számos más országból jelentős társulatok, alkotók is.”

Címlapkép: Földházi Árpád

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. február 22. 22:37
ISTEN SZERETI ÚJ SZFE VEZETÉSÉT, VELÜK SZÓBA ÁLL. Ha nem fel, hanem elneveled fiadat, leányodat, ne csodálkozz, ha sírba visz. Megszüntette SZFE-t kormány, mert lezüllesztette színészi koalíciót, elvetette isteni igéket és meg sokszorozták e kínt, miért is ne mentek volna el ők a jó büdös francba, kérdem én? Kinek hiányzik, tegye fel két kezét, benne vörös zászlóval! Már a jó erkölcsök éve kell eljöjjön, de nem jön magától, fel kell nézni SZFE új vezetőire, példaként állítva őket, kik fényt hoznak, fénnyé kell váljanak, kivilágításba belefogni, nekünk ők kellenek, mert ők szeretik népünket!
Porkoláb Zsuzsa
2021. február 22. 22:10
Felemelte Isten ami felvaló és lezüllötte ő oda magát, ahol ő áll. Ez a nagy valóság! Kire felnéz magyar, az Vidnyánszky, ki Móricz típusú fazon és korszakalkotó hazafi, mint anno Széchenyi.
fatman
2021. február 22. 20:02
önkéntes numerus clausus... szuper! :)))
Highlander07
2021. február 22. 19:29
"csaknem 1200-an jelentkeztek az intézménybe" - aha, és kiket vettetek fel? Csak a rokonokat, ismerősöket, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!