Deák Dániel beleszállt a telexesekbe: „Nem kéne összehangolnotok, hogy legalább ugyanazt hazudjátok?”

2022. december 14. 12:47

Tovább gyűrűzik a Telex roráte-ügye. Fábián Tamás és Dull Szabolcs mellett most már Gégény István, a Szemlélek keresztény blog lapigazgatója is megszólalt a botrányos képsorokhoz kapcsolódóan.

2022. december 14. 12:47
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a Telex munkatársa, Fábián Tamás többször is próbált aktuálpolitikai és gazdasági kérdéseket feltenni Orbán Viktornak, miközben a miniszterelnök épp a rorátéról távozott.

„Orbán Viktort napok, hónapok, évek, sőt, bő 12 éve hiába kérdezzük”

A történteket Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője úgy kommentálta közösségi oldalán, hogy „nyolcadik napja nem tudjuk, hogy Matolcsy György jegybankelnök szavait, miszerint Magyarország válságközeli helyzetben van, mennyire veszi komolyan a kormány, és mit szól hozzá maga a miniszterelnök.

Majd Dull azzal folytatta, hogy „Fábián Tamás, aki immár fekete öves utcai kérdező, kétszer is igyekezett válaszokhoz jutni, de csak annyit tudtunk meg, hogy: »Ember, most jövök ki a templomból«. Lehet arról vitatkozni, hol, milyen szituációban lehet, szabad kérdezni a miniszterelnököt, de sokkal lényegesebb, hogy miért nem érzi kötelességének válaszolni arra: tényleg válságközeli helyzetben van Magyarország?” – zárta gondolatait a Telex főszerkesztője.

Fábián Tamás: A legjobb megfejtéssel eddig a Mandiner állt elő

A történtek bejárták a sajtót. Lapunknál Francesca Rivafinoli fejtette ki a véleményét az esetről, amelynek egy részletét Fábián Tamás is megosztotta a Facebook-odalán. Szerzőnk azt írta a Telex újságírójának illetlen fellépéséről: „De ő a miniszterelnök! Kötelessége válaszolni! Nos: nem, nem kötelessége”.

A képernyőfotóhoz a Telex újságírója azt írta kísérőszövegként:

Deák: Te mégis miről beszélsz?

Fábián posztja alatt megjelent Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is, aki megosztott egy olyan miniszterelnöki sajtótájékoztatóról készült videót, ahol a Telex egy másik munkatársa, Simor Dániel kérdést tett fel a kormányfőnek. Ezzel cáfolta az elemző Dull Szabolcs fenti kijelentését.

Deák úgy fogalmazott:

De nemcsak Deák Dániel reagált Fábián Tamás bejegyzésére. Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója is kifejtette a véleményét. Gégény azt írta:

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2022. december 16. 06:47
KUSS! CSUKKK! IZÉ MEG: GEKK! POFA BE: CSUKK ÉS GEKK TANDEMHÜLYÉK!
syphax
2022. december 15. 16:11
FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!VVFOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!FOGDBEAMOCSKOSPOFÁD!
puszt
2022. december 15. 09:11
"Nem kéne összehangolnotok, hogy legalább ugyanazt hazudjátok?” Ha már a NER több száz lapjának, több m 10 rádiójának, és több m 10 tv-jének hazugságának összehangolása sikerült...
Gecorbi
2022. december 15. 06:46
Deák, te napról napra ostobább vagy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!