Hoppá: születésnapi árstopok jönnek

2023. augusztus 09. 12:35

Ásványvíz, sör, perec – ezeket a termékeket érintik a döntések.

2023. augusztus 09. 12:35

A Szent István-napi programokra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a budapesti rendezvényhelyszíneken – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

Közleményükben azt írták, hogy a Szent István-napi termékek közül

az ásványvíz (190 forint), a sör (350 forint) és a perec (300 forint) a tavalyi áron lesz kapható,

a további fix áras termékek költségei pedig csak minimálisan növekedtek az előző évhez képest. A kedvezményes árak összesen több mint húsz fővárosi helyszínen lesznek érvényesek augusztus 18-20. között, a háromnapos programsorozat teljes időtartama alatt – tudatták.

„A szervezők célja, hogy a Szent István-napi étel- és italkínálat mindenki számára elérhető és megfizethető legyen, ezért a kilátogató vendégek idén is fix áron vásárolhatják meg ezeket” – hangsúlyozták, hozzátéve: a költségek meghatározásakor kiemelt szempont volt, hogy a kiskereskedelmi árak legalacsonyabb zónájába essenek. A termékek jóval a piaci ár alatt érhetőek el a rendezvény ideje alatt – húzták alá.

Megjegyezték: a rendezők számos olyan céggel működnek együtt, amelyek „tapasztalatban, minőségben és termékpalettában is megfelelnek az elvárásoknak”.

Közölték továbbá, hogy a kedvezményes étel- és italkínálatot a Szent István-nap-pontokon szerezhetik be a rendezvényre látogatók, az árstopos termékeket árusító hivatalos partnereket egy jól látható, Szent István-napi logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől.

A Szent István-nap programja, valamint az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos részletes információk folyamatosan bővülő tartalommal a szentistvannap.hu weboldalon és a hamarosan frissülő mobilapplikáción érhetők el.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2023. augusztus 10. 09:35
Hoppá? “Mészárosnak” szülinapja van, olcsóbb lesz a tengeri jacht neki? Hoppá
NDAP1945
2023. augusztus 09. 15:21
Éljen, éljen, én minden forintért lehajolok, ezért tudom könnyebben elviselni most.a.nehez időket, másnak is ezt kéne tenni. Isten áldja Orbánt,.adjon hosszú életet neki
Miselin76
2023. augusztus 09. 14:34
Nem ásványvíz az, hanem liberális könny! :)
smarton84
2023. augusztus 09. 14:27
Hoppá, Orbán, bocsánat, pénztáros Lőrinc most villantott egy új, 62 méter hosszú jachtot Capri partjainál. Csak 27 milliardunkba került. Hasít a gazdaság, a csőcseléknek mehet az árstoppos perec és sör.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!