Ha sárosak lettünk volna, mi is kapunk pár évet a románoktól – Böjte Csaba a Mandinernek

2022. július 01. 16:39

A román hatóságok nagyon alaposan kivizsgálták az ügyet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan láthatóvá váljon, mi történt, mondja lapunknak Böjte Csaba. Az erdélyi ferences szerzetes szomorú az elmúlt napok és egykori nevelőjük aljas cselekedetei miatt, de nem adja fel a küzdelmet.

2022. július 01. 16:39
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Mint arról a napokban a Mandiner is beszámolt, harminc év börtönre ítélte szerdán első fokon a csíkszeredai bíróság a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját. A Böjte Csaba testvér által alapított és működtetett intézményhálózat korábbi munkatársa a vádirat szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakásos otthonában. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel, a legsúlyosabb a többrendbeli nemi erőszak. A tárgyalás során a volt nevelő ellen 15 fiú vallott. 

A Transtelex portál az ítélethirdetés napján arról cikkezett, hogy a csíkszeredai bíróság a román igazságszolgáltatásban szokatlanul súlyos büntetést szabott ki a vádlottra. A három évtizedes börtönbüntetésen felül több jogától megfosztották, összesen 790 ezer lej kártérítés és 3700 lej perköltség kifizetésére kötelezték, a vagyonából 600 ezer lej értékben foglaltak le javakat.

K. Sz.-t a bíróság végül 24 bűncselekményben találta bűnösnek.

A vádlott az ítélet ellen fellebbezhet, ám arról egyelőre nem jelent meg a sajtóban hitelt érdemlő információ, hogy e jogával a volt nevelő élni kíván-e. 

Böjte Csaba azonnal lépett

Az azonban már szerdán ismertté vált, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – és annak Nobel-békedíjra is felterjesztett vezetője – nem próbálta eltussolni az ügyet, sőt, éppen ő jelentette fel K.Sz-t. Bár az elkövető sokáig el tudta titkolni felettesei elől szörnyű tetteit, amikor az alapítvány munkatársaiban felmerült az első gyanú, Böjte Csaba atya személyesen jelentette fel egy pszichológussal együtt a férfit a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál. 

A nagy népszerűségnek örvendő ferences szerzetes a Magyar Hangnak erről így nyilatkozott: „Amint tudomást szereztem arról, hogy visszaélések történhettek, egyből a hatóságokhoz fordultam. Megdöbbentett, mindaz, ami kiderült és magam sem tudom rá a magyarázatot.” Csaba testvér beszélt arról is, hogy K.Sz. rendszeresen részt vett képzéseken, és semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettek észre semmit. Megerősítette, hogy az ügynek komoly tanulságai vannak.

„Mi Isten nevében fogadjuk be és neveljük a gyerekeket. Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli.

A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer” – mondta akkor a szerzetes. 

„Az elmúlt években sokan átvilágították a munkánkat”

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány oldalán az ítéletet követő napon megjelent egy közlemény, amelyben Csaba testvér az általuk nevelt gyerekeket és munkatársait szólítja meg. Ebben úgy fogalmaz, „végtelenül szomorú eseményeken vagyunk túl”, s nyomatékosítja, amikor hat évvel ezelőtt egy gyerektől először hallotta, mik történtek, azonnal a román hatóságok segítségét kérte. 

„Az elmúlt években sokan átvilágították a munkánkat, sok ellenőrzés, nyomozás volt, titeket is sokan megkerestek, kikérdeztek”, írta Böjte, majd ismertette azt is, a peranyag és a tárgyalás egyaránt titkos volt, az alapítvány pedig hivatalos tájékoztatást az ítéletről egyelőre nem kapott, maguk is a sajtóból tájékozódtak. 

Leszögezte: fontosnak látja a bizalom megmaradásának érdekében megjegyezni, hogy

K.Sz. személyén kívül senki mást nem marasztaltak el az ítéletben sem az alapítvány munkatársai közül, sem őt magát. 

„Elbizonytalanodtunk, természetes, hogy szomorúak és dühösek vagyunk”, fogalmazott a szerzetes, majd arra bátorította a gyerekeket és munkatársait, hogy bármi is történik körülöttük, az ne a munka feladására késztesse őket. 

„Mi a munkánkat eddig is Isten nevében, szeretetből végeztük, kérlek, hogy fegyelmezetten, még nagyobb odafigyeléssel, bizalommal, kitartással végezzük azt a továbbiakban is!”, fogalmazott, majd arra kérte az intézményekben dolgozókat és lakókat, hogy ha bárki bármilyen rendellenességet lát vagy tapasztal, jelentse neki bizalommal. 

Hallgat a román sajtó

Bár a hazai és az erdélyi magyar nyelvű sajtóban kiemelten szerepelt a szerdai ítélet híre, valamint az azzal kapcsolatban született reakciók, a román sajtó ingerküszöbét az eset egyelőre nem érte el. Annak ellenére, hogy erdélyi lapok szerint soha korábban ilyen szintű gaztett nem került nyilvánosságra a romániai gyermekvédelmi intézményhálózat rendszeréből, a Mandiner erdélyi munkatársának részletes kutatása csütörtök délutánig nem eredményezett egyetlen egy, a témában született román nyelvű cikket sem. 

„Kaptunk volna mi is...”

Böjte Csaba az ügy kapcsán a Mandinernek nyilatkozva megerősítette, hogy az eljárás során valóban nagyon alapos munkát végeztek a hatóságok. Mint mondja, igyekeztek kétséget kizáróan minden körülményt és tettet feltárni, hogy teljes képet kaphassanak. 

Megerősíti, amit korábban nyilatkozott, hogy az ügy kapcsán megrázkódtatás érte őket és szomorúak, de nem adják fel küzdelmeiket a gyermekek mentése érdekében. Figyelmünkbe ajánlja Teréz anya (Kalkuttai Szent Teréz) gondolatait, amelyet a gyerekeknek és munkatársainak is ajánlott. Ezek között ezt olvassuk: 

Ha valakinek segítesz, az emberek haragudni fognak rád. Ne törődj vele! Te csak segíts annak, akinek szüksége van rá! Minden tőled telhetőt tegyél meg a világért, ezért rúgást fogsz kapni cserébe. Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik!”

Böjte Csaba a Mandinernek újra hangsúlyozta; K.Sz. magányos elkövető volt. A vizsgálatok során az illetékesek „nagyon utánanéztek mindennek”, kétséget kizáróan akartak feltárni az ügyet. „Ha csak egy kicsit is sárosak lettünk volna, a román hatóságok nekünk is adtak volna egy pár évet!” – mondja a ferences szerzetes. 

 

Kiemelt kép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 216 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. július 06. 22:42
"Ha sárosak lettünk volna, mi is kapunk pár évet a románoktól" – Böjte Csaba a Mandinernek Ez egy nagyon furcsa mondat. Egyáltaln nem tetszik Különösen egy szerzetes szájából.
Dezsőke
2022. július 06. 22:42
"Ha sárosak lettünk volna, mi is kapunk pár évet a románoktól" – Böjte Csaba a Mandinernek Ez egy nagyon furcsa mondat. Egyáltaln nem tetszik Különsen egy szerzetes szájából.
budapesti
2022. július 02. 16:35
Bartusnak - aki újabban itt szentírásként idéztetik - egyszer megírtam, hogy a homoszexualitás "helytelennek" tartása miatt milyen sok keresztény jelentettek már föl, ítéltek már el Nyugaton. A válasza az volt, hogy kéri, hogy többet ne írjak neki. Nem írtam, azóta is zavartalanul hazudozik, uszít, mocskol. Van egy fantáziaképe a világról és abból következetesen kiveti a zavaró tényeket. Amit meg nem tud alátámasztani tényekkel, azt hozzákölti, mint ebben az ügyben is. Azt hiszem, akkor tennék a legjobban a ferencesek vezetői, ha Böjte atya és ők elővennék Bartus (meg a transtelex) két mocskolódó cikkét, és mondatról mondatra, bekezdésről bekezdésre átnéznék, hogyan tudják ezeket a rágalmakat tényekkel megcáfolni. Aztán ki kellene adniuk egy közleményt, amiben ezeket felsorolják, és a rágalmazó, becsületsértő kijelentések miatt pedig meg kéne tenniük a feljelentéseket a megfelelő helyeken. Remélem, Bartus, Dull és a többi hazug cinkosuk is hamarosan börtönbe kerül.
Paskai
2022. július 02. 11:04
Elő kell venni Jakubinyi és Kovács szekusokat (hivatalosan érsekeket).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!