Kiürül a jobboldali média?

2010. június 10. 13:10

A kormányváltás óta egyre többet cikkeznek arról, hogy a Fidesz és az alakuló új minisztériumok a jobboldali sajtó prominenseivel töltik fel kommunikációs csapataikat - pedig állítólag nem akarnak mindenkit minisztériumi állásokkal jutalmazni. A cél az lenne, hogy a jobboldali médiában is maradjanak jó szakemberek.

2010. június 10. 13:10

Krakkó Ákos, a HírTV Célpont című műsorának szerkesztő-riportere lesz a Fidesz-frakció, Vitézy Zsófia, a Magyar Nemzet kulturális rovatvezetője a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sajtófőnöke. Pálffy István, az MTV egykori műsorvezetője a KDNP-nél érvényesülhet, Bánhegyi Zsófia, a Heti Válasz helyettes lapigazgatója pedig a gazdasági csúcsminisztériumban folytatja.

Az Index Fidesz-közeli informátorai szerint a kormányzat figyel rá, hogy ne távozzon mindenki az állami szektorba és csak a legfontosabb helyeket töltik majd fel a Magyar Nemzet-csoporthoz, illetve az Infocenter.hu-hoz tartozó médiák szakembereivel. A közmédiában is több szakemberre lesz szükség - ahol máris hírigazgatói állást kapott Élő Gábor, a Lánchíd Rádió főszerkesztője - és a a jobboldali médiatermékeket is kiadó Infocenter, illetve a Magyar Nemzet-csoport sem kíván gyengülni vezető munkatársai elvesztésével.

Borókai Gábort, a Heti Válasz jelenlegi főszerkesztőjét tartották befutónak az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és a MTI összevonásából létrehozandó intézmény elnöki posztjára, melyről azonban még nem született döntés. Borókai megítélése pedig állítólag romlott egyes kormányzati körökben.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2010. június 11. 20:03
Jó az irány! Az M-1-et és a Kossuthot is feltölteném a Hir Tv és a Lánchid rádió már bizonyitott embereivel. Utánpótlás pedig lesz, mert sok a szóhoz nehezen jutó végzett médiaszakos fiatal, akik kenterbe verik a ballib média- hazudni és rágalmazni ugyan tudó, de beszélni nem- leszerepelt garnituráját.Remélem, a célpont még folytatja a vizsgálódásait-a baloldal örömére!
Salut
2010. június 11. 16:00
a magyar nyelvben nincs olyan szo, hogy mèdiàk, csak olyan van, hogy mèdiumok!
lastres
2010. június 10. 23:49
"A cél az lenne, hogy a jobboldali médiában is maradjanak jó szakemberek." Hogy mik? :)
szamárfül
2010. június 10. 17:15
a fent felsoroltakból egyedül Krakkó újságíró, Pálffy egy részeges hírolvasó, a hölgy pedig, ahogy nézem, gazdasági szakember, nem zsurnalista. de ha mégis hiány lenne, ajánlom Kündűt, Szíjjártónál még ő is jobb - de mindenképpen szórakoztatóbb. :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!