Pósa András kapta a CinemArt filmkészítő verseny díját

2013. október 08. 10:24

Az Éltető Víz Filmszemle zárónapján átadásra került a CinemArt filmkészítő verseny díja is, melyet DTG című filmjéért nyerte el a Hadizs Pictures és Pósa András.

2013. október 08. 10:24

A 25 órás CinemArt filmkészítő versenyen 44 csapat és kétszáz fiatal résztvevő indult el. A megmérettetésre Erdélyből, Svájcból és Brazíliából is érkezett csapat. A pontos témát a verseny indulásának pillanatában közölték a versenyzőkkel, akiknek 25 órájuk volt a művek elkészítésére. Kötelező elemként a víznek és öt budapesti helyszínnek – az Erzsébet téri és Mikszáth téri szökőkutaknak, a Múzeumkertnek, a Lőrinc pap téri kovácsoltvas kifolyónak és a Gyulai Pál utcának – kellett megjelennie a kisfilmekben.

A díjnyertes alkotás további hét legjobbnak ítélt pályamunkával együtt a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozó részvevői előtt is bemutatkozik – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.

A nemzetközi vízügyi konferenciához, a Budapesti Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódó Éltető Víz Filmszemlét október 3-6. között rendezték az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!