„Béke! Béke! Béke!” – Magyar sajtó a krími háború végén
2016. február 28. 20:01
Végéhez közeledik a krími háború, mégsem akarja elhinni senki a fejleményeket Londontól Pest-Budáig, Szentpétervártól Lisszabonig. Szevasztopol elesett, a cár elhunyt, a béketárgyalások pedig a küszöbön vannak. A magyar sajtó pedig a császár bölcsességéről zeng ódákat, a külföldi pedig Oroszország további szerepét fejtegeti. Magyar sajtó és krími háború: utolsó, befejező rész.
2016. február 28. 20:01
p
0
0
3
Mentés
1855 végén már senki sem hitt a békében, mikor az valóban beköszönteni látszott. Az elmúlt évek diplomáciai csatározásai épp elégszer keltették fel a reményt, hogy változás áll be a viszonyokban, s végül sosem következett be a béke. A krími háború körül hirtelen megforduló nemzetközi helyzetet azonban már jellegükben más lapok mutatták be, mint amelyek a konfliktus kibontakozását követték.
*
A krími háború vége felé a Pesti Napló általában Kemény Zsigmond vezércikkével indít, esetenként előre kiemelve egy-egy fontosabb táviratot. Ezt követi a „Pesti napló”, a belföldi levelezések, majd az „Ausztria” és a „Külföld” utóbbin belül az országonkénti lapszemlét megelőzően külön „Csatatér” című szekcióval. A lapot a táviratok és a hirdetések zárják. Kemény vezércikkei általában a tények tisztázását célozzák és a lehetséges folyományok racionális felvázolását célozzák meg. Ezt az irányt erősíti az is, hogy egy-egy fontosabb eseményről részletes véleményszemlét állít össze a lap: készítenek ilyet például december 18-án a török Kars orosz kézre kerülése, illetve 22-én a nyugatiak és a svédek által kötött szövetség kapcsán.
1855 és 1856 fordulóján a magyar olvasók egy harmadik napilapon keresztül is értesülhettek a világ eseményeiről. A Magyar Sajtó 1855 nyarán indult, miután Török távozott a Pesti Napló éléről és Bécsben indított magyar nyelvű lapot. Falk visszaemlékezéseiben azzal indokolja ezt, hogy még mindig könnyebb viszonyokra számíthattak a fővárosban, mint amilyen elbánásban részesültek a lapok Pesten a paranoiás hatóságok részéről. Falk vidám hangon emlékszik vissza arra, hogy a külügyi cikkeket a kormány utasításai szerint kellett volna írni, Török azonban nem igazán értette az utasítást adó hivatalnok beszédét, így Falk a maga szája íze szerint írta azokat. Mikor rákérdeztek erre a kormánynak dolgozó Kecskeméthynél, az elmondta: a külügyi cikkek fordítását nem kérték tőle, mivel az a kezdettől fogva a kormány utasításai szerint íratik.
Az éppen 1855 decemberében esti kiadásúvá alakított lap négy lapon, négy hasábba szedve jelent meg. A rovatszerkezet előtérbe helyezi a friss híreket: a lap elején rögtön a táviratok kapnak helyet, majd az általában Falk Miksa által írt, aktuális eseményeket összegző és elemző vezércikk „Politikai napiszemle” cím alatt. Ezt követi sorban az „Ausztriai közbirodalom”, a „Magyarországi ügyek”, a „Budapesti újdonságok” és a „Külföld” rovat, ezen belül az országonkénti lapszemlét megelőzve egy „Csatatér” rovattal. A Falk-féle „Politikai napiszemle” a szerzőre jellemző ügyességgel sűríti össze a napi események számbavételét, a véleményformálást és a különböző „jóslatokat” egyes ügyekkel kapcsolatban.
Új versenyző a hírpiacon
Vizsgálatunk negyedik tárgya az ismeretterjesztő, néplap-jellegű Vasárnapi Ujság testvérlapja, a Politikai Ujdonságok. A Pákh Albert szerkesztette hetilap vasárnaponként jelent meg, nyolc lapján két hasábba szedett hírekkel. A heti hírösszefoglalók sorát a „Hadi tudósítások” nyitották, majd – a napilapokban megszokott módon – országonkénti bontásban szerkesztett összefoglalók követték, a lap végén hivatalos rovattal, tőzsdeinformációkkal és hirdetésekkel. A hetilap-formátum lehetővé tette, hogy az elmúlt hét történéseinek tényszerű leírását adja a lap, „megrostálva” a hét közben beérkezett információkat.
Mivel mind a négy magyar politikai lap első sorban a Pestre, illetve Bécsbe érkező külföldi lapokból veszi a tudósításait, ezért jelen esetben a hírek pontosságával kevésbé foglalkozunk. Vizsgálatunk fókuszát inkább a véleményformálást befolyásoló saját cikkekre helyezzük.
A várakozások: örök háború
1855. december 10-én, öt nappal az oroszoknak küldött osztrák ultimátum elküldése előtt Kecskeméthy Aurél bécsi levele a Budapesti Hirlapban kijelentette: itt az idő, hogy Oroszországnak végleg megálljt parancsoljon Európa. December 11-én Kemény Zsigmond borúlátó volt a Pesti Napló vezércikkében: „Előkészületek most, nagyobb mérvű háború tavasszal: ez a kilátás.” Ezután Kemény számba vette a szövetséges haderő stratégiai lehetőségeit: szerinte el kell dönteni, hogy megtámadják-e az oroszokat Pétervárnál, vagy sem. Ha igen, akkor az a semleges skandináv és német államokra is hatással lesz, valamint szélesebb háborús célok elérését teszi lehetővé – például Oroszország területi meggyengítését Európában. Ha nem, akkor pedig ki kell találni a krímiai stratégiát. Ez esetben szerinte nem számíthatnak az eddig semleges államok belépésére.
December 14-én Kemény Kars elestének híréről szarkasztikusan írt: „Mit nyert tehát az orosz armadia Kars capitulatiojával? Jó téli szállást.” Azt azonban így is elismerte, hogy politikai szempontból baljós a békefeltételekre nézve az esemény. Falk a Magyar Sajtóban szomorú, de nem kifejezetten fontos eseményként emlékezett meg az ostrom kimeneteléről. A Politikai Ujdonságok szerint az erődítmény oroszkézre kerülése „igen nagy fontossággal bír” Kemény a béke legszükségesebb feltételeiről december 17-én írt: szerinte a legfontosabb azt elérni, hogy az oroszok a Fekete-tenger felől és szárazföldön se fenyegethessék Törökországot. A december 19-i Politikai Ujdonságok új rovatot vezetett be, „Békehírek” címmel, de rögtön figyelmeztette is olvasóit: ne reménykedjenek gyors békében, csak az átláthatóság kedvéért létesítették a rovatot, ahol igyekeznek a tényeket közölni a börzéken elinduló pletykák helyett.
Épp időben indult a Politikai Ujdonságok rovata. A Pétervárra küldött osztrák követ, Esterházy Bálint gróf útjáról szóló találgatásokról jellemző módon kettős áttéttel értesülnek a lapok: az angol Morning Post táviratban érkező információját az Österreichische Correspondenz után közölték december 20-án. A hírek egy „végleges békejavaslatról”, tehát ultimátumról szólnak. Mindegyik lap hozzátette az osztrák félhivatalos lap megjegyzését: az értesülésekért a felelősség a Morning Postot terheli.
Falk ugyanezen a napon a hírt kommentálva megjegyzi: „Magna petis, Phaeton! Sokat követelnek Oroszországtól, ha – csakugyan azt követelik tőle, amit a Morning Post közöl.” Az utóbbi félmondatra nézve Falk a továbbiakban kifejtette: a Globe, és egy másik korábbi lap bécsi levele ugyan ellentmond az információnak, de a Morning Post egyenesen Palmerston irodájából szerzi az információit, tehát ezt tartja helyesnek. 22-i cikkében emlékeztetett: Oroszország párszor már elfogadta a követeléseket, mégsem lett béke. A Politikai Ujdonságok is az osztrák félhivatalos lap felelősséget áthárító félmondatából vezette le az információ kétséges voltát. Mindenesetre a szerkesztő nem hitte, hogy az angol lap által – egyébként majdnem pontosan – közölt követeléseket a cár elfogadná.
Kemény szerint polgárosodást hoz a Keletnek a háború
Az év végi számokban Kemény számot vetett az elmúlt évvel, és ennek során december 25-én említést tett a pétervárra küldött békefeltételekről is, melynek pontos tartalmát nem ismerik. Kemény kételkedett abban, hogy a fekete-tengeri erődök lerombolása szerepelne a feltételek között, mivel szerinte ezt a cár nem fogadhatja el. Szerinte azt is nehéz elhinni, hogy Franciaország és Ausztria Anglia tudta nélkül egyeztek volna meg, s csak utólag keresték London jóváhagyását – pedig így volt, mint ahogy a semlegesítés is bekerült az ultimátumba. Ugyanezen a napon közölte a lap a svédekkel kötött szövetség szerződésének szövegét is.
December 30-án Kemény már a háború – és az esetleges béke – hatásairól értekezett. A vezércikk szerint a Fekete-tenger megnyitása, a Szuezi-szoros „átmetszése” polgárosodást és modernizációt hoz majd a térségbe, csak úgy, mint a tervezett Zimony-Konsantinápoly vasút, mely „egész Középeurópa polgáriasodását (…) hozza szakadatlan érintkezésbe a Kelettel.” Szerinte ezek a különböző nyugati és közép-európai „kereskedelmi érdekek” szét fogják bontani a Kelet politikai és társadalmi szervezetét. „Ezt köszönjük Menzikoffnak, és azon másik orosz admirálnak, ki Synopét kegyetlen győzedelmével örök emlékűvé tette” – jelölte ki a háború felelőseit a cikk végén Kemény.
Kuriózum: bécsi szerkesztésű magyar napilap
Január elsején Falk Miksa is évet összegzett. Szerinte Oroszországban még elhiszik, hogy győzhetnek, de a győzelem már csak kármentés lehet; Törökország önálló nemzeti élete megszűnt; Franciaország sok diadalnak örvendett; Anglia pozíciókat vesztett; Ausztria számára élesebb lett a háború kérdése; Poroszország pedig „bámulatos következetességgel ragaszkodik eddigi ferde politikájához”. Január 8-án Falk ismét visszatért Poroszország makacs semlegességére: szerinte szerencsétlen lenne, ha Poroszország végleg Oroszországhoz csatlakozna, ugyanakkor szerencsés is, mivel így legalább tisztázódna a helyzet Közép-Európában.
Január 9-én a Politikai Ujdonságok összegzi, amit Eszterházy útjáról tudni lehet. A lap megállapítása szerint azonban nem lehet békére számítani. Ugyanitt írnak arról, hogy Poroszország a még 1854-ben kötött segítségnyújtási szerződés alapján nem számíthatna Ausztria támogatására, ha a nyugati hatalmak – mint ahogy az hírlik – megtámadnák tavasszal oroszpárti „semlegessége” miatt.
Oroszország: Európa vagy így, vagy úgy túloz vele kapcsolatban
Január 10-én a Pesti Naplóban is a békevágyakat oszlatta egy cikk I. J. aláírással. A cikk szerzője szerint a közvélemény folyamatosan eltúlozza az Oroszországgal kapcsolatos elképzeléseket egyszer az egyik, egyszer a másik irányban: „hogy Oroszország semmi a nyugoti hatalmak ellenében, avagy hogy Oroszország legyőzhetetlen”. I. J. szerint sosem volt kétséges, hogy Oroszország a végsőkig folytatja a háborút, ezért kellő eréllyel kell fellépni ellene. 11-én Falk hasonló szellemben írt a Magyar Sajtóban, utalva arra, hogy a hírek szerint Oroszország – megszokott taktikáját követve – alkudozni kezdett, így a háború folytatása elképzelhetőbb, mint a békekötés.
Kars ostroma
A Pesti Napló január 15-i száma elején magánsürgönyt közölt, megerősítve a hírt, hogy az oroszok ugyan részben elfogadták a javaslatokat, de alkudoznak. Udvarias, de kitérő válaszról beszél a Budapesti Hirlap „?” jelű levelezője is. Ugyanezen a napon Falk ismét arról írt, hogy a béke távol van és a háború folytatására kell számítani. A Politikai Ujdonságok 16-i száma is borúlátó volt a békével kapcsolatban. Kemény 17-én a Pesti Naplóban szintén arról írt, hogy az oroszok megint visszatértek a régi módszereikhez. A Budapesti Hirlap vezércikkeket nem közöl, viszont a Politikai Ujdonságokhoz hasonlóan külön rovatot alakít „Békemozgalmak” néven a témával kapcsolatos híreknek.
Az oroszok elfogadják a feltételeket, de senki sem hisz a békében
Január 18-án a Magyar Sajtó kiemelt helyen közölte a táviratot, mely szerint a békefeltételeket az orosz cár feltétel nélkül elfogadta. Falk meglepő fordulatnak nevezte a hírt, mellyel kapcsolatban „mély és őszinte örömét” fejezte ki és kiemelte: a világ Ausztria erélyének köszönheti az eredményt. A Magyar Sajtó szerzőjének öröme tényleg átüt sorain: „A gyermeket a szeretet zálogának nevezik a költők. Legyen a béke zsengéje is, melynek megjelenését ma üdvözöljük először – legyen ez is a népek kölcsönös szeretetének záloga; legyen olyan, mint a hajnalcsillag, mely a nap fölkeltét hirdeti és mindaddig fénylik, míg a nap teljes pompájában fel nem virradt.” 18-án arról ír Kemény is a sürgöny alatt: Oroszország az időt akarta húzni, de elszámította magát.
A Budapesti Hirlap nem kiemelt helyen, csak a „Békemozgalmak” rovatban ír a hírről, 19-én pedig a „?” jelű bécsi levelező azt írja: az esemény nem csak politikai körökben „szül roppant hatást”, mivel a börzén hatalmas volt a tolongás. A levelező szerint annyiszor csalódtak már a békereményekben, hogy a „higgadtabb elméjű emberekre” nem tesz olyan örvendetes hatást a hír. Pedig szerinte most tényleg békét jelent a békealap elfogadása, ami „roppant diadala” Ausztriának. Január 20-án Pesti Naplóban Kemény Falknál egy fokkal kevésbé túláradóan nyilatkozva történelmi fontosságúnak nevezi január 16-át és teljes egészében újraközli az osztrák ultimátumot. Így tett 23-án a Politikai Ujdonságok is, magyarázó jegyzetekkel ellátva a dokumentumot. Kiemelik: ez még nem a béke, csak egy jelentős lépés a béke felé.
Az első felindulás után Falk is feltette a kérdést 19-én : „vajjon a jövő teljesítendi-e a tegnapi hírhez kötött nagy reményeket?” Szerinte a béke egyelőre még csak remény és nem bizonyosság. Kemény 21-én tette hozzá a magáét a Pesti Naplóban. Szerinte az előzetes békefeltételekhez ragaszkodni kell, ezenkívül pedig a béke pontjait világosan kell megfogalmazni; eszközlésére egyszerű módszereket kell alkalmazni; ragaszkodni kell a megoldandó feladatokhoz, valamint kerülni a nemzetközi jog bolygatását, mely éket verhetne a szövetségesek közé. 24-én Bécsből „?” arról írt a Budapesti Hirlapnak, hogy Ausztria a döntőbíró szerepét kapta meg, középen áll a nyugati hatalmak és Oroszország között. A Politkai Ujdonságok 30-i száma felhívja a figyelmet arra, hogy a határozatlan „további feltételekről” szóló ötödik pont Anglia követeléseit takarja, melyek még gondot okozhatnak a békekonferencián. Február 6-án azt kérdezi a lap: megoldja-e a béke a keleti kérdést, tehát „biztosítva lesz-e Európa az orosz tulterjeszkedés ellen?”
Karikatúra: már senki sem hisz az oroszoknak
Ez érdekli Kemény Zsigmondot is. Fent említett elképzeléseit a január 22. számtól kezdve Előre- és visszatekintések című hétrészes sorozatában fejtette ki. Nem szabad a béketárgyalások során Szerbiával foglalkozni, akkor sem, ha az így orosz befolyás alatt marad (január 27.). A román fejedelemségek kapcsán azt írta: egyesítsék ezeket az országokat, és a törököknek továbbra is adót fizető új állam Svájchoz és Belgiumhoz hasonlóan legyen katonailag és diplomáciailag semleges ország (január 29.). A Fekete-tenger kapcsán eddig is a semlegesítés pártján volt, de 30-án hangsúlyozta: ennek keretében a Boszporuszt is semlegesíteni kell, ezzel együtt pedig külföldi segítséggel modernizálni kell a szorosokat, hogy minél gördülékenyebben folyjon a kereskedelem.
Már a sorozaton kívül, de értekezett február 4-én arról is, hogy a keleti keresztények feletti vallási főséget is el kell venni Oroszországtól, még ha ebbe az nem is akar majd belemenni. Február 11-én a lap – korábbi szokását követve – összefoglalja az európai lapok reakcióit az osztrák ultimátum elfogadásáról. Február 17-én Kemény arról írt, hogy ugyan szerinte az iszlámban is benne rejlik a polgárosodás lehetősége, de az Oszmán Birodalom hanyatlásával megszűnt az egyéni út esélye, a nyugat-európai polgárosodás pedig szét fogja rombolni a tradicionális társadalmat. A lap a Triester Zeitung után február 25-én közli az egy héttel azelőtt a szultán által elfogadott, nyugati szellemű reformrendeletet.
Ki akarja a békét, és ki nem?
Február 13-án a Politikai Ujdonságok számot vetett azzal, hogy ki akarja, s ki nem akarja a békét az európai hatalmak közül. Szerintük Ausztria a kezdetektől fogva a békét akarja. Oroszország most hajlandó lesz rá az európai béke érdekében, de később küzdeni fog, hogy megkötéseit felbontsa. Franciaország elég hadi dicsőséget szerzett, pénze viszont fogytán, s egy párizsi kongresszus megfelelő elégtétel lenne az 1815-ös bécsiért. Anglia békevágyában kevésbé bízik a szerkesztő. Piemont szerinte háborúzna tovább, mert nem érte el céljait, Törökországnak viszont mindegy, hogy béke, vagy háború, sorsa az angol-francia szövetségtől függ. Ebben a számban a lap – év végi ígéretéhez híven – térképet is közölt a Fekete-tenger vidékéről.
A február 25-én megnyíló párizsi konferenciáról csak találgatott úgy a magyar, mint a nyugati sajtó – ezeket a találgatásokat azonban híven közölték a lapok. Falk Miksa szinte erőn felül teljesítve igyekezett érdekessé tenni a legkisebb információmorzsát is a Magyar Sajtóban, írásait törökpártiság és a végig semleges Poroszország elleni gúny jellemzi leginkább. A konferencia előtt nehéz tárgyalásokat jósolt, melyek egy brit-török-szárd és egy francia-orosz-osztrák blokk között zajlanak majd. Falk – szokásához híven – tudósításaiban mindig megemlíti a hírek, pletykák és álhírek börzére gyakorolt hatását is.
Párizsi tárgyalók Edouard Louis Dubufe festményén…
A Budapesti Hirlapban februárban jelentős változás történt: a lap társszerkesztője lett Nádaskay Lajos, aki ezután – a „Békemozgalmak” rovatot megszüntetve – egy Falkéhoz hasonló „Politikai szemle” című rovattal indította a lap nem hivatalos részét. Február 22-én a lap a Párizsba utazott követek életrajzát ismertette. A Politikai Ujdonságok is változtatott: „Békehírek” rovatát „A párisi congressus”-ra átkeresztelve igyekszik összegyűjteni az ülésekről szóló, hitelesnek tűnő információmorzsákat.
Oroszország: Európa védelmezője, vagy agresszor?
Kemény egy időre elhallgatott a Pesti Naplóban, helyette fő helyen a magyar ügyek mellett Illucz Oláh János Béke, vagy háború? című négy részes sorozatával jelentkezett a lap. Illucz a háború okait az angol-orosz ellenségeskedésre vezette vissza: szerinte a bécsi rendezés után Oroszország egyedüli vetélytársa maradt Angliának, viszont hogy versenyezhessen vele, szüksége volt a Dardanellákra – ennek birtokában végleg kikezdhette volna Anglia vezető pozícióját (február 26.). 28-án a háború fontos vonásairól szólva Illucz éleslátóan mutatott rá az angol-francia szövetség, és azon elv kimondásának fontosságára, hogy a háború a „civilizáció érdekében” folyik. Szerinte egy ilyen szövetséggel szembeni fellépés Oroszországot Európa védője szerepében tüntette volna fel 1848 előtt, ez után viszont támadóként jelent meg.
A harmadik részben Piemontról értekezve elmondta: az olasz állam háborúba lépésének politikai fontosságát Ausztria megfelelő fellépése elhalványította. Ugyanitt értekezett ő is a törökökről: szerinte hiba, hogy azt gondolják, hogy egy „idegen kéz” nem nemzeti szellemből fakadó műveltsége szolgálhat mást is, mint idegen érdekeket (március 3.). 7-én a záró epizódban azért a török reformok pozitív oldalát is taglalta: szerinte ez bizonyítja, hogy a modern korban már minden nemzet előtt nyitva áll a polgárosodás, a fejlődés útja. Illucz összegzése szerint az eredménybe a keleti ügy szempontjából Anglia belenyugodhat, míg Franciaország elégtételt szerezhet 1815-ért: tehát valószínű, hogy tényleg eljött a béke ideje.
„Angliáé a haszon nagy része, Francziaországé a dicsőségé”
A békét azonban még meg kellett kötni. A konferenciáról március elején sem érkeztek biztos információk. Március 6-án a Pesti Napló egy Napóleon-beszéd, illetve a korábban már ismertetett török reformrendelet teljes szövegét közölte. Március 15-én Kemény is csak két biztos tényt tudott említeni: a felek fegyverszünetet kötöttek és meghívták Poroszország követeit a konferenciára. 20-án így ír: „A békeokmány aláírása után más stádiuma kezdődik az állandó keleti kérdésnek, más viaskodása a Kelet fölött Európának. (…) Angliáé a haszon nagy része, Francziaországé a dicsőségé. Közép-Európa kereskedelmileg és befolyásilag is tetemesen nyert. Piemont nemzetjogi előnyöket és hatalmas pártfogókat kapott, Törökország szinte pártfogókat és reformokat. Oroszország a külterjeszkedés helyett a belerősödés szükségének érzetét nyerte hademlékül.” Március 27-én Falk is összegez: szerinte az események alakulásával egyedül Franciaország lehet elégedett: Anglia tovább harcolt volna, Szardínia semmit nem kapott szolgálatiért cserébe, Törökországnak pedig még kisebb önállóság lesz az osztályrésze. Franciaország viszont „régi sasainak fejére uj babért tűzött”.
A március 30-i békekötés híre már másnap megjelenik a magyar lapokban. „A béke megköttetett” – szögezte le Kemény, majd rögtön fel is tette a kérdést: „Mit nyert mart. 30-ával Európa és a polgáriasodás?” Kemény sejtése szerint sokat: „Minden áru, mely felénk vagy Ázsia felé tart, heves propagandistája leend a szabad kereskedés tanának s a népeket, melyek életrevalók, gazdagítani, a melyek pedig az uj viszonyokba magokat jól betalálni nem tudják, sülyesztni fogja. (…) Európa az orosz-félelemtől megmenekült, vagy ha nem is, legalább Konstantinápoly az orosz foglalástól.” A Budapesti Hirlapban Nádaskay kommentált: szerinte a béke Ausztria közreműködésének és Ferenc József bölcsességének köszönhető, „a cs. k. kabinet ép oly szilárd, következetes [volt], mint minden irányban egyenlően méltányos”.
„Béke! Béke! Béke! Hanem minő béke? Meddig tartó béke?” – kérdezi Falk, aztán meg is mondja: nehezen szült béke. A Politikai Ujdonságok április 2-i számában a békekötésről szóló cikk végén kiemelte: az Ausztria és Oroszország közötti feszültség nem enyhült a békekongresszuson. Ugyanitt május 7-én a béke szövegét, 21-én pedig a kongresszus üléseinek jegyzőkönyvét közölték.
Meglepetésként érte az európai sajtót és közvéleményt a béke
A négy vizsgált lap több viszonylatban is eltérő jelleget mutat. A hírek pontosságát vizsgálva első helyen a hetente megjelenő Politikai Ujdonságokat kell említenünk, mely azzal a hatalmas előnnyel indult, hogy a naponta szállingózó híreket letisztult formában tárhatta az olvasóközönség elé. Nem kis érdeme, hogy ezekhez igen gyakran magyarázó jegyzeteket fűzött, valamint jelezte az idegen nevek kiejtésének helyes módját is. A többi lap annyira volt pontos, amennyire a külföldi lapok összevetését használva támpontul pontos lehetett – ritka alkalom, hogy például Falk egy-egy saját bécsi értesülést is beleszőne napi szemléjébe.
…és Auguste Blanchard rézkarcán.
Mind a négy lap elsősorban az egyre gyakoribb távirati hírekre és az 1853-hoz képest gyorsabban befutó külföldi lapok tudósításaira támaszkodik, s egyre ritkábban közli ezeket áttételesen, helyi levelezők tárcalevelein keresztül. A Pesti Napló és a Magyar Sajtó kiemelt helyen foglalkozik a fontosabb távirati sürgönyökkel, illetve a fontosabb eseményeket egy-egy jó tollú szerző foglalja össze. A Magyar Sajtóban Falk Miksa, a Pesti Naplóban Kemény Zsigmond igyekszik értelmezni a napi hírek gyakran egymásnak ellentmondó kakofóniáját. Keményt a szinte tudományos rendszerezés, az alaposság, a tények letisztázása jellemzi, míg Falk különös figyelmet fordít a börzére, és gyakran tesz jóslatokat az események kimenetelét illetően. A Budapesti Hirlapban sokáig hiányzik az ilyenfajta értelmező egyéniség, de Nádaskay Falk rovatának mintájára kialakított napi szemléje pótolja ezt a hiányosságot – ha nem is olyan kiemelkedően, mint a fenti szerzők.
A keleti háború, majd a békekötés eseményei kiemelt helyen szerepelnek a lapokban. A konfliktus kirobbanásával kapcsolatban tiszta képet alkottak a kortársak. A Politikai Ujdonságok első számának első cikke például „Miért van most háború?” címmel összegezte a háború addigi éveit. A konfliktus okaként egyértelműen „az orosz hatalom határtalan dicsvágyát” és birodalmának szélesítésére való törekvését jelölve meg, első helyen kiemelve a melegtengeri kijárat fontosságát, mely a szorosok elfoglalására ösztönözte az oroszokat. A Pesti Naplóban Illucz Oláh János is erre az orosz törekvésre, illetve kontextusba helyezve az angol-orosz vetélkedésre vezette vissza az ellenségeskedés kirobbanását.
A véleményformálók nem számítottak békére. A háború évei alatt folytatott különböző béketárgyalások alatt kiismerték az orosz politika természetét, amely általánosságban elfogadja az ajánlatokat, majd kis részletekbe kapaszkodva addig csűri-csavarja azokat, amíg végül elmarad a megegyezés. A hírlapírók 1855 végén nem érezték legyőzött országnak Oroszországot, leginkább azt latolgatták, hol indul majd a szövetségesek tavasz offenzívája. Így a decemberi osztrák ultimátumot is kétkedve fogadták a lapot. A követeléseket túlzónak érezték és biztosak voltak benne, hogy Oroszország nem fogadhat el egy ilyen ajánlatot. Várakozásaik beigazolódni látszottak, mikor Oroszország jó szokása szerint „általánosságban” elfogadta a javaslatot.
Az ultimátum elfogadása tehát meglepetésként érte a lapokat. Az első öröm után azonban mind kétségeket fogalmaztak meg: lesz ebből béke? És ha lesz, tartós lesz-e? A háború értékelésében nagyjából egyetértettek a lapok: III. Napóleon visszaszerezte Franciaország régi dicsőségét; Anglia hadi sikereket nem, de stratégiai sikereket aratott a békekötéssel; Törökország megszűnt önálló államnak lenni; a békekötés pedig egyértelműen Ausztria, mint közvetítő sikere lesz. Az általános hangvétel általában ellenséges a semlegesség mellett végig kitartó, oroszpárti poroszokkal szemben, szimpatizál viszont a törökökkel, miközben hangsúlyozza a szabad kereskedelem nyomán Oroszországba és Törökországba beáramló modernizálódás és a polgárosodás fontosságát.
*
A cikksorozat Pintér Bence 2015-ben, a Krími háború a magyar sajtó tükrében címmel az ELTE BTK Történelmi Intézete számára készült mesterszakos szakdolgozatának szerkesztett változata. A sorozat korábbi részei egyben itt érhetőek el.
A francia államfő háborús kijelentései már a hazájában is vihart kavartak: az egyik legutóbbi, Franciaország atomdoktrínáját érintő javaslata, hogy vitassák meg a nukleáris erők európai alkalmazásának kérdéseit a szomszédos vezetőkkel, az ellenzék részéről heves elutasításra talált. Jobb- és baloldali politikusok azt hangoztatták, hogy az elnök megkezdte az ország nukleáris stratégiájának lazítását, mégpedig azért, hogy azt ez európai szolidaritás oltárára helyezze. Ez nem olyan egyszerű kérdés, amiben még az egyébként nagy hatalmú francia elnök akár kénye-kedve szerint dönthet.
A két csapat 1915 óta íródó közös történetében mindössze ez a második közös másodosztályú idény. Húsz éve karöltve jutottak fel, most csupán a Vasasnak van rá esélye. Még nem maradt benn a kispesti együttes.
A személyi szabadság jogszerűtlen korlátozása is megvalósíthat bűncselekményt – mondta a Mandinernek nyilatkozó alkotmányjogász Magyar Péter vonatozásával kapcsolatban.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 3 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nisz
2016. február 29. 14:35
Kedves Pintér Bence!
Úgy látom a cikk maga nem szült hozzászólást ezért hadd reagáljak.
Nyilván volt nekem is mulasztásom, mivel a Duna TV-n lement műsor miatt csak február 28-án döbbentem rá, hogy 27-én ilyen fontos és kerek évforduló van. Ezzel szemben a tetemrehívásomat mind a mandi, mind a magyar sajtó túlnyomó tekintetében jogosnak tartom.
Ezen túl felhívnám a figyelmét egyik-másik elegemvanaholokausztozásból típusú hozzászólónak, hogy több jót tenne, ha maga is keresné és nyilvántartaná a felvidéki, bácskai, erdélyi vagy anyaországbeli évfordulókat, és az Ön által leírt módon aktívan részt venne abban hogy a magyarság szenvedéstörténetéből ne csak a holokauszt maradjon meg a kollektív emlékezetben.
Kedves nisz,
tudom javasolni a [email protected] email-címet, illetve az oldal olvasó-szerkesztőjét (http://mandiner.hu/olvaso-szerkeszto), ahol bármikor küldhet be nekünk hírt. Valószínűleg bármelyiket előbb fogjuk olvasni, mint egy véletlenszerű cikk alatti kommentet.
Üdvözlettel:
Pintér Bence
Nem ide tartozik, de azért muszáj írnom róla, tegnap volt a szégyenletes szlovák-magyar lakosságcsere aláírásának a hetvenedik évfordulója. A mandiner, akár csak a hazai sajtó túlnyomó része szégyenletesen megfeledkezett az évfordulóról, pedig a XX. század egyik igen fontos (és persze sokak számára rettenetesen tragikus) történetről van szó. Nem kéne internacionál-kommunistának lenni, és a múltat végképp eltörölni...