Hogyan szokjunk le végképp a napilapokról?

2012. május 18. 11:23

Nekem a napilap reggeli, éspedig hajnali napilapot jelent. Késő délelőtt már kicsit elavultnak tűnik a dolog.

2012. május 18. 11:23
Seres László
Seres László
Hírszerző

„Túl azon, hogy kiváncsi lennék, hány polgártársam hatályos lapelőfizetését mondta le a MediaLOG, majd írta nekik nagyvonalúan, hogy ingyen még megkaphatják egy hónapig, azt is tudni szeretném, mit gondol a cég az előfizető szociológiájáról, olvasási szokásairól.

Csak a magam nevében beszélhetek: nekem a napilap reggeli, éspedig hajnali napilapot jelent, tudják, az az, amikor nagyon korán van, a kakas épp hogy kelti a többi állatot, az első villamos már elindul felénk, ilyenek, szóval én ilyenkor kapom ki a lapomat a levélládából és futom át az első kávé mellett. Késő délelőtt már kicsit elavultnak tűnik a dolog, ellenben délben, ill. kora délután, amikor de facto megkapom a nagyvonalúan bedobott újságot, már nemigen tudom értékelni.

De még ez sem stimmel. A MediaLog honlapján rákeresek az utcám, házam »kézbesítési információira«, és azt kapom, hogy »Elnézését kérjük a kézbesítés várhatóan 09.-00-ra fejeződik be.« Na most ez mit jelent? Melyik nap 9 óráját? És ha jól értem, hogy elnézést kérnek, amiért még ez is késő, akkor miért nem dobják be hamarabb azt a lapot? És miért emlékeztet engem ez az egész 1983-ra, amikor az egész ország ilyen volt?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2013. március 24. 10:11
Ugyan kérlek, az újságoshoz újabban reggel 8-ra nem érkeznek meg a napilapok.A sarki Sparban meg, ha kérdezed van-e még Magyar Nemzet, mert kinn csak NSZ éa MH van a válasz az, hogy talán.Hozna ki? Nem érünk rá.
Soma
2013. március 24. 10:11
Leszoktál a kukorica-csutkáról?
Julismama2
2013. március 24. 10:11
Sokat tettek egyes, magukat újságírónak nevezők azért, hogy az újság még a hírlapárustól se kelljen.
Ravenlord
2012. május 19. 18:13
Van az a viszonylag új kütyü, iPad, tudod. Az olyan, hogy akármikor bekapcsolom, mindig a friss hírek vannak benne! Komolyan!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!