Nyugati Fény: új ellenzéki hírportál indul

2017. január 20. 14:33

Indul a Mandula híroldala: az eddig is működő, baloldali ellenzéki hangvételű Nyugati Fény blog hírportállá alakul.

2017. január 20. 14:33

A Hír24 arról ír: két évnyi működés után hírportállá alakult a 2015 januárjában létrehozott Nyugati Fény című blog. A nyugatifeny.hu hírportál főszerkesztője az a Mandula Viktor lett, aki eddig a blognak is a gazdája volt.

Mandula a lapnak így beszél a fejleményekről: „Aztán jött a 2016-os év, amikor a Fidesz totális háborút indított az ellenzéki média megmaradt foszlányai ellen. Elnémítani a kritikus hangokat – megzsarolni, felvásárolni, beszántani minden szerkesztőséget, amelyik nem a központi narancspropagandát szajkózza. Ekkor határoztam el, hogy megalkuvás helyett beleállok és egy olyan független, kritikus médiát fogok csinálni, amelynek eszményeit a legjobb tanáraimtól tanultam”.

A fenntartást közösségi finanszírozásból, azaz adományokból képzelik el.

A működésről így vall Mandula: „Tudjuk, hogy nem ebből fogunk meggazdagodni, nem is akarunk. Az összes haszonleső, gerinctelen igazodó már rég a Fidesz farpofái között lebzsel. Aki a mi oldalunkon akar érvényesülni, az úgyis becsületből, hitből csinálja. Ezért annak is nagyon-nagyon örülünk, ha a szerverbérlést, informatikust, technikai biszbaszokra valót összedobjátok. A tartalmat úgyis elköteleződésből gyártjuk.”

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2023. január 02. 21:32
Kiváncsi voltam a szerkesztőségre. Nem találtam. Mindössze három nevet sikerült találnom: Rendszeresen ír majd nekünk az ex-népszabadságos Batka Zoltán és a kiváló Gábor György vallásfilozófus. Publicistáink köre folyamatosan bővül. És Mandula Viktor. Ennyien csináljáik nekünk a nyugati fényt. Ezért olyan halvány. Viszont minden cikkük fő mondanivalója, hogy anyagi támogatást kérnek.
cutcopy
2023. január 02. 21:31
"a Fidesz totális háborút indított az ellenzéki média megmaradt foszlányai ellen" Hát hogynepersze, a Fidesz vezetősége dönt minden ellenzéki pártról és pártmédiumról, és hamarosan bevezetik az egy perc alatt fogyasztható levegőmennyiséget is..
Megtalálta
2023. január 02. 21:30
Szörnyű ez a nagy elnyomás, ami a szabad sajtót sújtja. Sehol egy ellenzéki hang.
bölcsuhú
2022. augusztus 21. 12:21
Jó a nevetek mandula! A nap nyugaton nyugszik le s utána jön a sötétség! Akárcsak ti! Amúgy, földrajzilag az OPNI- is Bp nyugati szélén van, amit ti zárattatok be, - csak éppen sötét van ott - hogy mostanában elég hozzászólótok legyen! Te is onnan jöttél? csak kérdem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!