Hogyan beszéljünk a hamis hírek korában?

Az 1954-es születésű Charles Crawford szinte egész életpályáját a brit diplomácia szolgálatában töltötte, mely során a kilencvenes évek végén Boszniában, majd 2001 és 2003 között belgrádi, 2003 és 2007 között pedig varsói nagykövetként állt őfelsége szolgálatában.

A fontos időkben fajsúlyos helyeken szolgáló exdiplomata most már évek óta a magánszférában dolgozik, és teljes fesztelenséggel, szinte stand up komédiába illően tartott előadást arról, hogyan lehet jó – és rossz – beszédeket tartaniuk a közszereplőknek. Büszkén kezdte azzal, hogy nemrég a legjobb beszédeknek járó Cicero-díjjal jutalmazták az MI6 brit titkosszolgálat vezetőjének szónoklatát – amit történetesen Crawford írt.

Charles Crawford

„Nem az, amit mondasz, hanem amit ők hallanak” 

Rögtön egy beszédírói és szónoki bölcsességet osztott meg hallgatóságával: „Nem az, amit mondasz, hanem amit ők hallanak” – utalt ezzel arra, hogy egy jó szónoklatnak nem is a tartalma a lényeg, hanem az, hogy milyen közönség hallja azt, miféle körülmények közepette. Szerinte mára teljesen felbolydult a média világa: a hagyományos, könnyebben értelmezhető, behatárolható hírcsatornákat mára felváltotta a médiumok, platformok, közösségi oldalak teljes kakofóniája. 

„Egyre őrültebb a médiavilág. Vajon mi igaz, amit hallunk?” – tette fel a kérdést Crawford. Szerinte korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy amerikai elnök egyszerűen hírhamisítónak nevezze az amerikai politikai média zászlóshajóját - amit most épp Donald Trump csinált meg a CNN-nel. Az orosz propagandát szolgáló Russia Todayen meg vezető hír, hogy a Wikileaks hazugsággal vádolja meg a korábban etalonnak számító BBC-t. Crawford szerint nem csoda, hogy elvesztettük a fogódzókat. 

„Technikai lehetőségekben már szinte nincs különbség a hagyományos médiumok és közöttünk, civil állampolgárok között” – folytatta a volt brit diplomata. „Ha mindenki hírt közölhet, miért is ne mi tegyük ezt?” 

Trump beszól a CNN-nek

Összeomlott a médiamodell

Szerinte a média sztenderdjei, mércéi mára összeomlottak. A hagyományos médiamodellben voltak tényújságírók, elemezők és véleményszerzők, publicisták. A technikai fejlődés viszont elmosta a határokat. „Most mindenki mindent csinál, mi lesz ebből?”

Emellett felerősödött a verseny a régi médiumok és az új kihívók között. A közösségi oldalak, a véleménygyűjtő portálok vagy épp a mémeket gyártó Buzzfeed korában nincs idő és hely a tények lassú, alapos ellenőrzésére. „Túl sok dolog tereli már el a figyelmünket”. 

Crawford szerint ráadásul különös komplexitás jellemzi a mai médiavilágot. „Semmi nem függ össze, de minden összefügg.” Ezt egy ravasz orosz diplomata fejtette ki Charles Crawfordnak, de aztán saját gondolataival folytatta: „Ma már mindenki mindent mondhat és kommentálhat. A média és a politikusok elveszítették a kontrollt” – mondta a volt brit nagykövet. A narratívát már nem tudják felülről kontrollálni, ahogy a kontextust sem. És a legprofibb politikusok is beleszaladhatnak kínos bakikba. Így történt az amerikai demokratákkal is, akik Donald Trump időközben már lemondott nemzetbiztonsági tanácsadójának tulajdonított twitter-bejegyzést kritizáltak bőszen – mielőtt kiderült volna, hogy egy kamu twitter-oldallal tévesztették meg őket.

Mi ez a nonszensz?

„Micsoda zűrzavar, mi ez a nonszensz?” – kérdezhetik végül az emberek Crawford szerint. A közbeszéd alakítóinak viszont nincs hova menekülniük, mindig a nyilvánosság előtt kell élniük, a nyilvánosság pedig utána jár bármely kijelentésüknek és cselekedetüknek a múltban. „Mindent előásnak és kitesznek." A mai technikákkal pedig hangot és videót egyaránt meg is lehet hekkelni, a torzítási lehetőségek tárháza végtelenné vált. „Nagyon nehéz ebben az új helyzetben jó szándékkal működni, cselekedni.”

Nem csoda, hogy a politikusok elkezdtek néhány biztos ponthoz ragaszkodni. Ennek egyszerre elborzasztó és szórakoztató példájaként hozta fel Crawford Ed Miliband, a brit Munkáspárt korábbi, sikertelen elnökének és kormányfőaspiránsának egyik interjúját, mely során Miliband a kérdések egyszerű megválaszolása helyett szinte robotként ismételgetett néhány betanult mondatot. 

A konzervatív képviselő Crawford volt miniszterelnökét, David Cameront sem kímélte: emlékeztetett arra, hogyan lett egy az EU-n kívüli brit lét miatt nem aggódó politikusból a Brexit kapcsán világvégét emlegető, kudarcos országvezetővé a volt kormányfő. 

Robot-Miliband ismétli önmagát

Legyünk felnőttek

Charles Crawford végül néhány hasznos tanácsot árult el a hallgatóságának, no meg a mai beszédíróknak és szónokoknak: 1. legyenek felnőttek a beszédben; 2. ne egy beszédben akarjanak mindent elmondani, inkább beszédek sorozatában fejtsék ki nézeteiket; 3. nem kell mindig mindent leegyszerűsíteni, lehet komplex ügyekről is beszélni, de magyarázza is el a lényegüket; 4. ismerjék el, hogy nem tudják mindenre a választ; 5. őrizzék meg hitelességüket, őszinteségüket és nyitottságukat; 6. a politikus gyakorlati politikája legyen mindig jobb, mint a beszéde, és ne fordtva; és végül: a szöveg minden állítását ellenőrizze le, ne legyen benne semmi kínos hiba.

A diplomatából lett beszédíró elismerte: volt, amikor az általa írt beszéd kapcsán futottak bele egy ilyen kínos hibába: Radek Sikorski volt lengyel külügyminiszter (Anne Applebaum amerikai író-újságíró férje) számára ő írt egy beszédet, ami úgy került fel Sikorski honlapjára, hogy benne maradt az a nyilvánosan elérhető kód, mely szerint Crawford (volt varsói brit nagykövet) volt a szöveg írója. 

Charles Crawford előadása zárásaként arról beszélt: a politikában végső soron három mozgás lehetséges: vagy a közép nyomja le a széleket, vagy egyensúlyba kerül a centrizmus és a szélsőség; vagy pedig a szélsőség nyomja el a közepet. Szerinte ez utóbbi történik most a világban, ami a politikai kommunikációban is megjelenik, mely során a komplexitásból az egyszerűsítésbe menekülnek mind a szónokok, mind az őket hallgató tömegek.