Tankként tör előre Szoboszlai Dominik a közösségi médiában

2024. február 03. 15:17

A sportközgazdász szerint a Liverpool magyar futballistája a mai 2,2 milliós Insta-követőjének számát az évek során megsokszorozhatja.

2024. február 03. 15:17
Kiss B. László

A sportolók legtöbbjének élete ma már nyomon követhető a közösségi médiában. Azt persze nem állítjuk, hogy aki nincs fent a Facebookon, az Instagramon, a TikTokon vagy az X-en, az nem is számít, mert vannak páran – például a volt francia válogatott focista, Thierry Henry, s főleg amerikai sportok szereplői –, akik konokul távol tartják magukat ezektől az oldalaktól, de a jókora többség örömmel posztolgat magáról. Nincs ez másképpen nálunk sem. A Sportmarketing évről évre bemutatja és összegzi az ország legértékesebb sportolóinak, legnagyobb sportszervezeteinek listáját. A Top 10-ben vannak érdekességek, bár nagy meglepetések nem igazán.

Szoboszlai beelőzött

A tavalyi év szenzációja volt, hogy a nyáron Lipcséből az angol Liverpool labdarúgócsapatához szerződött Szoboszlai Dominik, aki időközben átvette a vezetést a magyarok között az Instagramon a debreceni Dzsudzsák Balázstól. Az átigazolás bejelentése után Szoboszlai röpke egy hónap alatt az akkori 435 ezer követőjéhez több mint 500 ezer újabb csatlakozott, majd ez a szám még közel 1,3 millióval nőtt alig fél év alatt, s a közelmúltban pedig átlépte a kétmilliós álomhatárt is. Ez eddig még egyetlen magyar sportlónak sem sikerült! Ma már több mint 2,2 millióan követik Dominiket, ami persze leginkább a Liverpoolhoz szerződésének köszönhető. Ez magyar szemmel nézve rengeteg követő, de viszonyításként jegyezzük meg, hogy a 23 éves középpályás barátját, a Manchester City norvég klasszisát, Erling Haalandot 31,6 millió figyelik, míg Cristiano Ronaldó 618 millió követőnél tart.

„Hatalmas potenciál van Szoboszlaiban, ez a 2,2 millió Insta-követő még messze nem a vége, ennek a többszöröse lehet az évek során. Nem felelőtlenség kijelentenem, ha nem törik meg a karrierje, akkor milliókkal fog még emelkedni ez a szám. 

Dominik nagyon jól mozog ebben a világban is. Liverpoolba kerülése és a magyar válogatottnál kapott bizalom, hogy ő lett a csapatkapitány, sokat lendített a népszerűségén. Gyorsan és nagyon jól felvette a ritmust, így hamar a szurkolók és a média kedvencévé vált. A pontos adatokat nem ismerem, de meggyőződésem, hogy a követők többsége nem is magyar, hanem külföldi már” – mondta a Mandinernek Szabados Gábor sportközgazdász.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Új rajongókat szerezhet Szalai Attila

Némi meglepetésre a dobogó harmadik fokán Szalai Attila áll, akinek tavaly július óta jelentősen esett a rajongói száma. Amióta a török Fenerbahcéből a német Hoffenheimbe igazolt, 85 ezerrel apadt a tábora, de még így is 578 ezren követik. A szakember szerint az isztambuli fanatikusok csak az övéikre kíváncsiak, ez a csökkenés oka. De most újabb rajongókat szerezhet a fociválogatott hátvédje, mivel új klubhoz igazolt a német Bundesligán belül, a kék-fehérek kölcsönadták őt a Freiburgnak, ahol Sallai Roland csapattársa lett.

A negyedik helyen álló Horváth Laura több szempontból is érdekes. Egyrészt ő a legnagyobb Instagram-táborral rendelkező női sportoló, másrészt annak köszönheti a listán való előkelő helyét, hogy tavaly súlyemelésben országos bajnoki címet nyert. 

Egyébként ő elsősorban a crossfit világából ismert, 2023-ban megnyerte a sportág nem hivatalos világbajnokságának számító Crossfit Games-t, és ezzel kiérdemelte a „Legfittebb nő a világon” címet. 

A tavalyi szülése után az úszáshoz visszatérő Hosszú Katinka a lista ötödik helyén áll, 393 ezer követővel. Szintén nagyot ugrott előre a listán Kerkez Milos, aki Szoboszlaihoz hasonlóan, a nyáron igazolt az angol Premier League-be. A válogatott hátvédnek a Bournemouth-hoz való szerződése után közel 250 ezerrel bővült a ma már 320 ezres tábora, s ez a hetedik helyig repítette.

Forrás: Sportmarketing

Továbbra is Hosszú Katinka az élen

A Facebookon kicsit másabb az állás, mint az Instán. Tavaly július óta Szoboszlai Dominik ugyan a tizedik helyről a dobogó harmadik fokára ugrott, de itt még várat magára az elsősége. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának követőtábora 127 ezerrel nőtt, ám még így is csupán 193 ezres. Noha az első két helyen nem történt változás, az élen továbbra is Hosszú Katinka található (469 ezer), akit 385 ezres táborral az autóversenyző Keszthelyi Vivien követ. Azt meg kell jegyezni, hogy egy ideje egyik sportolónő sem versenyez aktívan. A háromszoros olimpiai bajnok úszó gyermeke születése után néhány hete kezdte újra az edzéseket, az autóversenyzőnő pedig 2021-ben állt rajthoz utoljára.

Forrás: Sportmarketing

„A Facebook inkább a hivatalos bejelentések hírcsatornája, míg az Instagramon személyesebb, a magánélettel kapcsolatos dolgokat osztják meg az emberek. A fiatalok túlnyomó többsége már az utóbbit használja” – jegyezte meg a sportközgazdász. Szabados szerint a közösségi oldalaknak a marketingértéke óriási. Szoboszlai már ott tart, hogy akár hirdethetne is az Instáján, de a látottak alapján még nem teszi.

Milliárdos üzlet a közösségi média

„A reklámozásnak megvannak az alapvető szabályai a közösségi médiában. Először is fel kell építeni a márkát, ez esetben a sportolót, majd jön a követők szerzése, s legvégül pedig kiépíteni a bizalmat a rajongók, szurkolók körében. Dominik már túl van ezeken, kiforrott brand, hogy ezt a csúnya szót használjam. Ő már nyugodtan reklámozhatna, s talán már meg is teszi, csak még nem látjuk direktben, hogy az hirdetés. Gondolok itt egy napszemüveges képre, vagy egy divatmárkára, amelynek a pólójában otthon ül a kanapén. 

A világ legnagyobb sportolói például már többet keresnek a marketingbevételekből, mint amennyi a fizetésük. Persze, általában az idősebbek, mint Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo. De említhetem a már visszavonult világklasszis teniszezőt, Roger Federert is, akinek ugyanolyan bevételei vannak a reklámokból, mintha még mindig aktív lenne. 

Szóval, ha így halad, akkor Szoboszlai is milliárdokat kereshet az évek során hirdetésekből” – vélekedett Szabados Gábor.

A sportszervezetek közül a Ferencváros vezet, 410 ezer követővel, míg az Instgramon a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 156 ezerrel.

Fotó: Hegedűs Róbert/MTI

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Töki
2024. február 03. 20:34
Ott van a szeren az inas!!! Gyerünk Dominik!
machet
2024. február 03. 20:01
És?
powerage
2024. február 03. 18:49
Azt meg lehet esetleg valahogy becsülni, hogy a fenti számok alapján Szoboszlai Dominik mennyivel különb ember Kiss B. Lászlónál? Tekinthető-e egyáltalán Kiss B. László embernek ilyen szintű népszerűség-különbség mellett? Ha egyáltalán fizikailag egymás közelébe kerülnek, ránézhet-e úgy Szoboszlai Dominikra, hogy nem szennyezi be a mocskos tekintetével?
pragmatika
2024. február 03. 17:52
Engem az érdekel csak, hogy a pályán hogy tör előre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!