Heti Hetes

2017. március 2. 12:25
A jobboldalnak le van varrva a szája, és valahogy genetikailag nem működik az az izom, amitől az ember képes a mosolygásra. Interjú.
The End
2017. február 22. 10:35
Mától hivatalos: végleg megszűnt a Heti Hetes – írta kedden este a Facebookon Para-Kovács Imre. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy bár megritkítják az adások számát, teljesen nem fog megszűnni a műsor.
Nem lesz heti a Heti Hetes
2017. január 18. 09:21
Idén már nem lesz minden héten Heti Hetes, a korábban tervezett 40 helyett csupán 16 adást rendelt be az RTL. A döntés mögött nem politikai, hanem gazdasági okok állnak.
2014. augusztus 11. 11:56
Ebben csak az a szomorú, hogy az újságírás olyan szintre süllyedt, hogy minden fajta megerősítés nélkül bármit leközölnek a nagy portálok, ahelyett hogy telefonálnának egyet.
2014. július 27. 11:04
Gyengébb lett a nézettsége a Heti Hetesnek, mégis meghagyták, csak úgy maguknak, mutatva, hogy van sajtószabadság, amikor nincs.
2012. november 4. 10:02
A Heti Hetes című show vasárnaptól az RTL II-n folytatódik, a résztvevők sora pedig Majkával bővül. A rapper a Blikknek azt nyilatkozta: nem aggódik, hiszen tájékozott és a beszélőkéjével sincs gondja.
2012. szeptember 24. 09:57
Novembertől Majka is a Heti Hetes szereplőinek sorába kerül az új RTL II csatornán – számolt be a Blikk.
2012. szeptember 6. 10:05
A Heti Hetes főszerkesztője cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint Alföldi Róbertet, illetve Havas Henriket szerződtetnék Hernádi Judit megüresedett helyére. Jelenleg Puzsér Róberttel szeretnének tárgyalni, de felmerült Ábel Anita és Stohl András neve is.
2012. június 27. 09:13
A faceliften átesett Csillag születik az üde és újszerű kezdet után sajnos visszakapta a televíziózás Robin Hoodjának egyébként nem hálátlan szerepét.
2012. május 22. 09:18
A nyári szünet előtti utolsó, 500. adás végén Hajós András Bródy János közreműködésével elbúcsúztatta a Heti Hetest.
2012. május 21. 19:10
Vagy az van, hogy a Heti Hetes nem volt elég ostoba és cseppfolyós, ezért mennie kell, vagy pedig az, hogy nem volt elég kemény, és ezért főtt le a kávé.
2012. május 21. 10:05
Elsiratták Heti Hetest a sorozat szereplői, bár ígéretet kaptak rá: ősztől az RTL II-n indulhat újra a műsor.
2012. május 21. 08:52
A korábbi hírekkel ellentétben elképzelhető, hogy mégsem az ötszázadik lesz a Heti Hetes utolsó adása; ősztől az RTL új csatornáján, az RTL II-n folytatódhat a sorozat. Az adás felvételén az egyik szereplő úgy nyilatkozott: „örülök persze, de az október még messze van”.
2012. május 13. 10:26
Jövő héten lesz a Heti Hetes 500. adása - lehet, hogy az utolsó is. Legalábbis egy most felbukkant YouTube-videóból erre lehet következtetni. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója se nem cáfolja, se nem erősíti meg az értesülést, Ónodi György, a műsor producere viszont úgy tudja, nem lesz folytatás ősszel.
2012. március 30. 09:34
Tizenhárom éve fut a Heti Hetes, így jogos volt a kérdés: mi az, amitől még mindig működik?
2012. március 11. 13:47
Én nagyon örülök neki, és büszke vagyok rá, hogy az RTL Klub mer bevállalós lenni, nem csak az ismert körökből válogat embert műsorai zsűrijébe.
2012. március 5. 18:44
Az elmúlt hetekben nyomott műsorelőzetesek a megújulás látszatát keltették, például, úgy tűnt, megújul az állandó csapat, márpedig a Heti Hetesben a casting talán még fontosabb, mint egy valóságshowban.