A többi néma csend

2012. augusztus 07. 10:02

Köszönettel tartozunk azon értelmiségieknek, akik a frekvenciabotrány árnyékában is cikkekben, állásfoglalásokban buzdítottak az MSZP-re való szavazásra. Őszintén reméljük, hogy a Neo FM-mel együtt végre ők is elnémulnak.

2012. augusztus 07. 10:02
Hont András
Hont András
hvg.hu

Rovatunk szerzői, szerkesztői, olvasói, valamint a rádióhallgató széles néptömegek nevében gratulációnkat szeretnénk kifejezni a Neo FM valószínűsíthető elhallgatása alkalmából az egykori ORTT szocialista delegáltjainak, akik támogatták azt a paktumot, amelynek eredményeképpen a Sláger és Danubius rádiók helyébe a Class és a Neo FM lépett, így kívánva biztosítani, hogy a szimplán gagyi adók helyén, gagyi, de legalább pártközeli szolgáltatók működjenek.

Elismerésünket tolmácsoljuk továbbá a remek taktikai érzékért, a politikai előrelátásért a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának és személyesen a frakcióvezetőnek, Mesterházy Attilának, mert igen nagy fegyelemről tanúbizonyságot téve egy szóval sem kommentálták Majtényi László tiltakozó lemondását, és fittyet hánytak az elvben általuk támogatott miniszterelnök, Bajnai Gordon aggályaira is, viszont megakadályozták, hogy frekvenciaügyben vizsgálat induljon. (...)

Végül köszönettel tartozunk azon értelmiségieknek, akik a frekvenciabotrány árnyékában is cikkekben, állásfoglalásokban buzdítottak az MSZP-re való szavazásra, mondván a párt a garanciája annak, hogy ne érvényesülhessen a Fidesz túlsúlya, és bár a szervezet kevéssé gusztusos, de egyedüliként képes ellenállni a Fidesz-kormány hatalmi nyomulásának. Őszintén reméljük, hogy a Neo FM-mel együtt végre ők is elnémulnak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2012. október 26. 17:42
Mi van FIDESZ áruló?Ki az a baloldali értelmiségi?
slomovicz
2012. augusztus 10. 08:20
Elöször is- régi kivánságom, hogy " A gáz vesse föl a HGV eész szerkesztőségét- lehetőleg akkor- amikor, mindenki bent van".:-) Másrészt a HGV fedőnevű botránylapot miért NEM érdekli, hogy hol van Gyurcsány korszakalkotó dipolmamunkája- " A Balaton szölészete és borászata "??? MI ez az érdektelenség? " Mert a mi kutyánk kölyke?". Vörösfasiszta propagandalap. :-) Nácik ezek- csak vörösök!
hátakkor
2012. augusztus 09. 19:50
A HVG-nek 200 milliós a hiánya..
puszika
2012. augusztus 09. 16:18
A HVG házatáján nagy a sírás-rívás!Hát igen, külföldi támogatás nélkül EZT TUDJÁTOK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!