Verve jó?

2012. szeptember 14. 10:38

A családon belüli erőszak égető problémája a társadalomnak, nem kapcsolódik ideológiákhoz. Az aláírás civil alapon indult, az aláírók között rengeteg Fidesz-szavazó is van, ahogy az áldozatok között is.

2012. szeptember 14. 10:38
Bella Péter
reposzt

„Bár nem vagyok egy Török Gábor, mégis leírnám, szerintem hogyan kellett volna a kormányoldalnak levezényelni a dolgot.

Először is: nem száműzni éjjelre az ügy megtárgyalását. Lehetett tudni, kiszivárgott, amúgy sem szép gesztus, a 106 ezer aláírás már maga bizonyíték volt arra, hogy figyelemmel fogják kísérni mindazt, ami a parlamentben történni fog. Ezt csak súlyosbították a házelnök becsmérlő szavai. Az arrogáns elterelés csak nagyobb figyelmet generált, de ezt sejteni lehetett.

Másodszor: kormányoldalról egy nőt kellett volna megbízni, hogy szólaljon fel. Olyant, aki legalább egy kicsit utánaolvas a témának, majd empatikusan, szelíden elővezeti a jogi ellenérveket a jogszabállyal kapcsolatban. Eztán persze, inkább a páholyban ülő civileknek beszélve, megígéri, hogy mivel komoly és súlyos problémáról van szó, a Fidesz és Kdnp megkeresi a lehetőséget, hogy a megfelelő szociális szervek, civil egyesületek nagyobb támogatást kapjanak, emellett a probléma valódi orvoslását is kidolgozzák. (Mindezt úgy, hogy komolyan is gondolják, természetesen.)

Ennyit kellett volna tenni. A családon belüli erőszak égető problémája a társadalomnak, nem kapcsolódik ideológiákhoz. Az aláírás civil alapon indult, az aláírók között rengeteg Fidesz szavazó is van, ahogy az áldozatok között is, ez a kezdeményezés nem tartozik a politikai bulvárba (v.ö. Gyurcsány éhségsztrájkja), sem az ellenzéki performanszok közé. Ami történt, öngól. Csak egy kis odafigyeléssel, egy kicsit visszavéve az ormótlan erőpolitizálásból sikerült volna még nemet mondani is úgy, hogy megfelelő legyen mindenkinek. De nem ez történt, sőt, látjuk, a történet azóta is csak visszhangzik, és bár a kormánypártok elhatárolódtak Vargától, mégis elég sok szavazatot el is bukhatnak ezen az egy eseten. Úgy is mondhatnám, hogy vissza fog ütni, verve pedig nem jó lenni, egy pártnak, választáson.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarapptarapp
2012. szeptember 14. 12:39
Karvalics Ottó nem azt mondja, hogy az erőszakot egy rossz értelemben vett női megmutatás (??) hozta be a családba?
tarapptarapp
2012. szeptember 14. 12:38
Mindkét képviselő kapcsolatba hozta a női szerepeket a családon belüli erőszakkal. Hogy máshogy lehet ezt értelmezni? Nem népesedéspolitikáról volt szó, hanem a családon belüli erőszakról. Szóval mi az összefüggés?
tarapptarapp
2012. szeptember 14. 12:28
Szóval ezek kompetens felszólalások családon belüli erőszak témában?
Forsz
2012. szeptember 14. 11:37
Egyetlen szavaddal sem értek egyet!! Túl fiatal és tapasztalatlan vagy ahhoz, hogy ilyen kérdésbe belebeszélj. A korod miatt azután marad csupán a populista, trendinek hazudott blabla. Nem tagadom, hogy nincs ilyesmi, amit te hazudva, égető problémának nevezel. Mindig is volt, de állítom, hogy a probléma meg sem közelíti az évek alatt tönkretett férfi életek számát és mértékét. Ha a részeg pofozkodók miatt (amelyek számáról nincs adat)ekkora habot vertek, akkor miért nem érdekes az számodra, kis nyikhajkám, hogy hány férfit csináltak ki, hány férfit lehetetlenítettek el, hány férfi életét tették tönkre az utóbbi kb. ötven év alatt a nők, akik felelőtlen szeszélyből, gyakran pillanatnyi emocionális hatásra emberek, sokszor több évtizedes egzisztenciáját borítják fel, amelynek további következménye a családok szétesése, a gyerekek évekig tartó depressziós hánykolódása és gyakran a férfiak hajléktalanná tétele. Egyszer már máshol leírtam: mi ehhez képest egy pofon?! Mesélni tudnék neked és nem kívánom, hogy megéld azt a tragédiát, amit a női felelőtlenséggel párosuló női válóperes bírói gyakorlat tud okozni. Ha ebben a kérdésben olyannyira törvénykezni akartok, akkor csak úgy, kiskomám, hogy mindkét fél szempontjait figyelembe venni!! Ugyanis az könnyen kimondható, hogy garázda egy férfi, de még nincs elfogadott jelző a fenti női cselekedetekre. Pedig ideje lenne, mert az igazi tragédiát - azok nagy száma miatt - ez a női magatartás jelenti. Az a baj, hogy a férfitársadalom valami szemérmes és szégyenlős okból kifolyólag passzívan állt eddig ehhez a kérdéshez, holott nincs ezen szégyellni való, szégyellje magát a társadalom, hogy hagyta ezt a gyalázatot. Csodálkozunk, hogy olyan a demográfiai helyzet, amilyen. Nem kell csodálkozni: a férfiak egyre kevesebb késztetést éreznek arra, hogy elkötelezzék magukat ilyen kiszolgáltatott törvényi körülmények között. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a háború előtt ez nem volt; ott a maga helyén kezelték a problémát. Akkor nem biztatták a nőket a válásra azzal, hogy úgyis te kapsz mindent, akkor miért ne! Szóval unom, hogy férfiak nem látnak az orruknál tovább, hogy hajlandóak maguk alatt vágni a fát, unom a kommunista/szocialista és a liberális eszmeiség nagyon olcsó és demagóg politikai profitszerzési szemellenzős törekvéseit. Unom, hogy liberális píszí-s hablaty miatt szétszaggassák a társadalom szövetét. És még valami: ismerem a felhozott problémát, nem tagadom annak időnkénti tragikusan komoly voltát, de ez nem "égető probléma", mert meg sem közelíti számarányát tekintve a férfiak problémáját. Ez akkor válhat égetővé, ha törvényileg lehetővé tennénk, egy sima panasz felvetésével a visszaélés lehetőségét. Mert ne legyenek illúzióink, ez benne van a pakliban; a nőkben kevés, szinte semmi sincs abból, amit a férfiakon "lovagiasság" címen szoktak számon kérni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!