Önbecsülésünk oszlopa

2013. január 31. 15:10

Elszomorító, hogy a törvényhozásban eluralkodhat a hamisításokkal kevert tájékozatlanság, amely döntések alapja lett!

2013. január 31. 15:10
Horváth János
Magyar Hírlap

Alkotmánymódosítást kezdeményezek az Országgyűlésben. Javaslom, hogy az alaptörvény preambulumában (Nemzeti hitvallás) ismertetett történelmi előzmények felsorolása foglalja magába az 1946. évi I. törvényt, amely a magyar  jogalkotásban első alkalommal biztosította az emberi jogokat és a titkos, szabad választásokra épülő polgári demokráciát. Íme a hamarosan beterjesztésre kerülő törvényjavaslatom szövege: »Megbecsüléssel értékeljük történeti alkotmányunk formálódásában a polgári demokrácia rendszerét először kinyilatkoztató 1946. évi I. törvényt.« Ezt a szöveget módosító indítványként másodízben nyújtom be.

Először két évvel ezelőtt indítványoztam az alkotmány szövegezése folyamán. A Ház akkor nem szavazta meg. Ezennel megismételem kezdeményezésemet, megvilágítva az elutasító indokok tévedéseit. Bizonyítani fogom, hogy az elutasítás érveit a tudatlanság, a torzítások és a hamisítás tákolmányai dominálják. Megdöbbentő hatással ködösíti évtizedek múltával is a magyar múlt horizontját a kommunista diktatúra történelemhamisító mesterkedése. Amikor rájöttek, hogy a zsarnokság és a szemfényvesztés eszközei nem képesek garantálni a pártállam stabilitását, akkor acélos szigorral alkalmazták a »tiltott történelem« rendjét még a gulyáskommunizmus évtizedeiben is. Ez kísért manapság. A Rákosi Mátyás-i és Kádár János-i történelemtiltás olyan maradandó siker, amely a jelen nemzedékének vállát is nyomja. Elszomorító, hogy a törvényhozásban eluralkodhat a hamisításokkal kevert tájékozatlanság, amely döntések alapja lett!

Emlékeztettem képviselőtársaimat a tavalyelőtti parlamenti vitákban, amikor követeltem a kommunista diktatúra alkotmánya (1949. évi XX. törvény) címének törlését, a témában írt könyvemben pedig kimutattam, hogy a kommunista rezsim miként akarta elrejteni az 1945–1947-es évek valóságát. Mégpedig azért, mert vezetői attól féltek, hogy a polgári demokrácia útján egyszer már elindult ország szembeszállhat a diktatúrával, mint ahogyan meg is tette 1956-ban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2013. január 31. 20:09
"A Rákosi Mátyás-i és Kádár János-i történelemtiltás olyan maradandó siker, amely a jelen nemzedékének vállát is nyomja." 15 óra 10 perccel indultunk, 20:02-kor egy hozzászólás. Pedig a Horváth János képviselő úr által fent említett "maradandó siker" az a beragadt, odarozsdálódott fékrendszer, mely szellemi rákként pusztít mindannyiunkat. Megakadályozva a társadalom tagjai között a bizalom kifejlődését, ezzel folytonosan visszatérő kivégző bárdként lesújtva minden nemzeti érdekként megjelenő, túlélésünket segítő akciót.
1120
2013. január 31. 15:53
Minden tiszteletem az Öné, de 1946-ban már a kommunistáké volt a belügyi tárca, szóval hagyjuk ezt inkább... A koalíciós évek legfeljebb a szabadság illúzióját hozták el. Szerintem Ön is ennek az illúziónak volt a rabja, mint olyan ember, aki akkor már aktívan politizált. Amúgy meg: JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK! :)
justiceforhungary
2013. január 31. 15:51
Jó egészséget és jó munkát kívánok Horváth János képviselő Úrnak !
bini
2013. január 31. 15:50
Nagyon tisztelem az őregurat a fiatal demokraták sorai közt.Élvezet hallgatni a felszólalásait. Ő az aki minden parlamenti üllést végig üll, vagy szunyokál, ha úgy adódik akár hajnalig is. Egy élő történelem a maga bölcseségével együtt. A naporend utáni felszólalása meg sok esetben megfelel "egy kis történelem lecke" a tisztelt képvíselöknek, de nemcsak nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!