Prideból Magyarországra

2013. július 07. 13:11

Már három éve a Budapest Pride az a három óra, amikor a legjobb végigmenni Budapest azon utcáin, ahol a felvonulás halad.

2013. július 07. 13:11
Weisz Manfréd Huba
Kettős Mérce

„Már három éve a Budapest Pride az a 3 óra, amikor a legjobb végigmenni Budapest azon utcáin, ahol a felvonulás halad. Az embert feltölti, hogy míg az utcákon a szürke hétköznapok során csak szomorú, agresszív, magába zárkozó, idegenkedő, lesújtott arcokat lát. Ezen a felvonuláson viszont mindenki boldog, mosolyog, és szeret; mert szeretni szabad és a szeretet szabadságot ad. Tegnap ezt a feltöltődést teljesen elrontotta, ami a felvonulás után történt. Nem tudta az ember kiélvezni a feltöltődést, mert egyből megtámadta ez a buta ország, és annak buta hétköznapjai. (...)

Miután a taxival elmentek a transzvesztiták, beültünk egy borozóba a környéken. Körülbelül 10 percenként ment el mellettünk egy fenyegető náci csorda, néha rendőri kísérettel, néha anélkül. A nálunk lévő tárgyakat, amik arra utaltak, hogy a felvonulásról jöttünk, beraktuk az asztal alá, nehogy konfliktus legyen. Ettől függetlenül mégis lett. A sarkon egyikünk egy külföldi meleg pár segítségére sietett, akik kézenfogva mertek menni a városban, így őket is és barátunkat is leköpték. Meg kellett nekik mondani, hogy ez nem az az ország, ahol biztonságosan lehet egymás kezét fogni, hiába szeretik egymást.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2013. július 08. 06:56
A buzik Budapest legforgalmasabb, turisztikai szempontból a legfrekventáltabb részein vonulgattak. Ahol a legtöbb turista sétálgat bámészkodva, ott ez a zsidó gyerek hol lát szomorúan agresszívm, de közben magába zárkózó embereket? Ha a mandiner is nem lenne egy sémita szülők hülyegyerekének gyűjtőhelye, ilyen vejszeket nem is posztolnának be. Ki ez a Wiesz nevű ökör? - A mandner által ismertté tett szellemi éhenkórász.
Moses Hess
2013. július 08. 05:49
Aki tudja, az írja meg, hogy a homoszexuálisok között (is) miért van a magyarországi diaszpóra zsidóság feltűnően felülreprezentálva? A magyarországi kriptozsidók a saját vallási fundamentumukba is beleszarnak? VE’ET ZÁCHÁR LO TISKAV MI’SKVÉI ISÁ – TOÉVÁ HU”. Mondja a törvény ! Azaz ne háljál úgy férfival, ahogyan az asszonnyal hálsz, mert utálatosság az! 1 Mózes 19:1-13; 3 Mózes (Leviták 18,22 ) (KERESZTÉNYI rész: Róma 1:26-27; 1 Korinthus 6:9) BÜNTETÉS: „És ha valaki férfival hál úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok.” (Leviták. 20,13). Aki a kinyilatkoztatás, a tanítás tartalmát, mondanivalóját megváltoztatja, meghamisítja, az magát az Örökkévalót hamisítja meg Erre buziknak nincs semmi mentségük! A buzi zsidóknak mégannyira sem! Úgy látszik, hogy azokat a szodomitákat, akiket Mózesnek nem sikerült annak idején a Hóreb hegy tövében agyonvernie, azok ivadékai itt a Kárpát-medencében rendezkedtek be. A buzi zsidók a világ legutálatosabb férgei! Mert saját etnoszocio és vallási -spirituális kultúrájukat is megsértik. Ezektől a mocskos lényektől nincs mit remélni. Mert, ha egy zsidó ember (aki hirdeti magáról, hogy zsidó), a saját vallási törvényeire is fittyet hány, az bizony más aljasságra is képesek! Bármilyen aljasságra!
mary
2013. július 07. 19:42
Huba ! Ez legyen életed legnagyobb boldolgsága ! Kötelezővé ne tegyétek.El van korcsosulva ez a k..va világ. Remélem én ezt már nem érem meg mert már kevesebb van hátra, mint előtte.
Lorpo
2013. július 07. 19:07
Az élet nem habos torta kedves Huba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!