Hol kezdődik a Balkán?

2014. október 21. 12:00

Nem föltétlenül a földrajzi szempontok teszik ki a balkániság lényegét. Inkább a mentalitás, amelynek szerves része a kenőpénz, hogy az állami bürokrácia kerekei kevésbé csikorogjanak.

2014. október 21. 12:00
Zöldi László
Médianapló

A korrupció miatt »azok kerülnek hátrányba, akik szabályszerűen és tisztességesen dolgoznak«. És íme, az elgondolkoztató mondat: »Nem vigasz, hogy a térség számos országában hasonló vagy még rosszabb a helyzet.« De mit is jelent a térség? Sokszor és sokat beszélgettem német értelmiségiekkel, és furcsákat hallottam a balkániságról. A francia határ közelében élők szerint tőlük keletre kezdődik a Balkán, Bajorország közepén, Ulm városánál, amelyet a Duna vág ketté. Akik nem osztják ezt az álláspontot, arra hajlanak, hogy a Balkán Bécs után tűnik föl. Vannak olyanok is, akik tartják ugyan a Duna vonalát, bár szerintük a Balkánról csak akkor érdemes beszélni, ha már elhagyjuk Budapestet.

Eltávolodnék a Dunától, de csak azért, mert megtapasztaltam, hogy a Balkán Brassó után kezdődik. A Kárpátok csücskéből visszanézve láthatjuk az utolsó gótikus templomot. Mégis az a benyomásom, hogy a török megszállás korszakából örökölt baksis csüggesztő hagyományában nem föltétlenül a földrajzi szempontok teszik ki a balkániság lényegét. Inkább a mentalitás, amelynek szerves része a kenőpénz, hogy az állami bürokrácia kerekei kevésbé csikorogjanak. Aki ismeri a német sajtót, tudja, hogy erről a jelenségről sokat írnak a lapok. A német cégek Kelet-Európát évszázadok óta a hátsó udvaruknak tekintik, és nem is csinálnak titkot abból, hogy a költségvetésükben külön rovata van a kenőpénznek. De ha egy szaftos korrupciós botrány a valóságfeltáró sajtó jóvoltából kirobban, akkor bizony hullanak a menedzser-fejek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2014. október 21. 18:21
Az USÁ-nál korruptabb, szemforgatóbb bande nem sok van. De a legszebb az, hogy folyton másra mutogatnak. Például amikor Larry Silverstein lebontotta a WTC-t akkor Bin Ladenre.
catalina9
2014. október 21. 18:19
Hol kezdődik a Balkán?" Itt végződik! "..Gore Vidal szerint, akiben a nagytőke elnöki tehetséget lát, azt már a választások előtt tízszeresen MEGVÁSÁROLJA. A hivatalban azután ezt a befektetést kell viszonozni, erről szól a kormányzás..." Ez most Obama!
kérdés
2014. október 21. 17:39
Én már nagyon nehezen vállalom az állandóan megújuló ostorcsapásokat 'értünk'. Nem vitatom, német nyelvterületen elegánsabban intézik el, akinek nincs referenciája, annak fel is út, le is út. Dehát, ahány ország, annyiféle hagyomány a járható utakra, ugyebár. Inkább ezeknek kialakulását kellene elemezni a százéves háborúk tükrében. Az Úr különben hivatásos néplélekostorozó?
Mystes
2014. október 21. 17:06
"balkánoznak" a nyugatiak... kíváncsi volnék, hogy mi lett volna, ha nekik kellett volna kb félévezredet leélniük és túlélniük idegen (török) uralom alatt! Mint a Balkánnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!