Mivel kampányol Bokros?

2014. október 01. 12:22

Bokros üzenete az inkább, hogy akinek nem tetszik a rendszer, annak legyen lehetősége egyetlen ellenzéki főpolgármester-jelölt mögé állni. Egyetértek vele.

2014. október 01. 12:22
Zöldi László
Médianapló

A régióknál hagyná az adóbevételek nagyobbik részét, hadd döntse el az ő önkormányzatuk, hogy mire telik belőle. Lehetséges, hogy a régiókkal szemben csakugyan Budapest húzná a rövidebbet, elvégre az Európai Unió a legfejlettebb kategóriába sorolta a közép-magyarországi térséget. Mégis az a benyomásom, hogy a hajdani pénzügyminiszter változatlan koncepciója a magyar főváros javára válhatna. Ha a nemzeti össztermék negyven százalékát Budapest és környéke teremti elő, meg kéne adni neki a lehetőséget, hogy a bevétel nagyobbik részéről az október 12-e után felálló önkormányzati testület dönthessen. A kisebbik részt pedig, üsse kő, az állam átcsoportosíthatná akár a vidéki régiók megerősítésére is.

Bokros Lajos azonban nem azzal kampányol, amit itt röviden próbáltam felvázolni. Kommunikációjának központi eleme, hogy nem az a fontos, ami regionális elképzeléseit megkülönbözteti némelyik ellenzéki párt központosító törekvéseitől. Az inkább, hogy akinek nem tetszik a rendszer, annak legyen lehetősége egyetlen ellenzéki főpolgármester-jelölt mögé állni. Egyetértek vele. Csak azért nem érdemes eltakarítani az Orbán-rendszert, hogy a túlhangsúlyozott állami újraelosztást más politikai elit gyakorolhassa.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. október 01. 20:14
Nem valószinű, hogy a bokros panamai répájával.
tunde04
2014. október 01. 18:09
"Mivel kampányol Bokros," Tarlóssal! :) Hiszen ő is, csak úgy mint Falus, Tarlós malmára hajtja (szerencsére) a vizet.
imres
2014. október 01. 17:19
Zöldi elvtárs! Jobb, ha maradsz a maszek statisztikáidnál! Mondjuk számold meg, hogy Gyurcsány elvtárs hányszor ejtette ki az arab terroristák kifejezést!
nimród
2014. október 01. 17:13
Csóringer szerző el akarja "takarítani az Orbán rendszert". Bokrossal, mint főpolgármesterrel az élen. Lehet, hogy nem tudja, hogy Bokros teljesen esélytelen? Meg azt sem, hogy a kormány "eltakarítása" nem tartozik a mindenkori főpolgármester hatáskörébe? Ahogy az adórendszer kidolgozása sem? Ezek a szerencsétlenek 1990 után azzal hülyítették a népet, hogy náluk van a szakértelem. A kicsit (fél)műveltebb még az IQ-t is emlegette. Még hogy náluk van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!