Vége a szabadságharcnak

2014. november 12. 21:42

Valószínűleg véget ért a magyar szabadságharc! Szép óvatosan, hogy ne tűnjön nagynak a fordulat, Orbán Viktor tekerni kezdte a kormánykereket. Sok jel mutat erre.

2014. november 12. 21:42
Frei Tamás
Facebook

Orbán Viktor sok szempontból rosszul idézett interjúja a német Die Welt-nek kremlinológiai szempontból stratégiai fordulatot jelez. A Nyugaton most már szinte mindenhol Putyin-csatlósnak minősített magyar kormányfő abban az értelemben tényleg Oroszországot csinált Magyarországból, hogy nálunk is a sorok között kell olvasni. Silabizálgatni, tippelgetni, mint amikor a titkolózó, és állandó cikkcakkokat leíró Kreml politikáját próbálják az Oroszország szakértők (kremlinológusok) értelmezni.

Mi sem tudjuk, hogy pontosan mi a helyzet. Annyi mondat hangzott már el arról, hogy ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok, hogy a külvilág (meg persze mi is) összezavarodott. Az orbáni Magyarország mostanra kiismerhetetlen, cikk-cakkozó, hol szabadságharcot hirdető, de ugyanakkor a Nyugatnak gazsuláló, EU pénzből gazdasági fejlődést produkáló, de mégis a pénzosztó kézbe harapó furcsa ország lett.

De a jelek szerint ennek most vége.

Vége lehet…

A magam részéről többször alaposan elolvastam az eredeti (nem az MTI által idézett) interjút, és ezt másoknak is ajánlanám. Főleg a kormányfő szándékait teafűből kiolvasni próbáló csinovnyikoknak, akiket még visz a szabadságharcos lendület. 

Ők valószínüleg még azt hiszik, hogy a régi lemez szól.

Szeretném hinni, hogy ennek most vége. Ahogy a volt magyar külügyminiszter, Jeszenszky Géza pár nappal ezelőtt fogalmazott, nem kellene két szék között a pad alá esni. Mert szerinte ismét van két szék! Értsd, ismét a fejünk fölött dúl a hidegháború, vagy valami hasonló, bekeményedő Oroszországgal (egyik szék) és sorait záró Nyugattal, élén Amerikával (másik szék). 

Orbán Viktor interjújából akár azt is ki lehet olvasni, hogy ő ezt megértette. Az Oroszországot a 80 dolláros olajárfolyammal pár hónap alatt megroppantó gazdasági szankciók erejéből felfogta, hogy egy ici-pici országnak nem lehet két kapura játszania. Eddig lehetett, de most már tilos! Minket, ha kell, falevélként sodor el Amerika, és az ő érdekeik (micsoda vicc, még mindig az Amerikából kitiltottak személyét, és a konkrét okokat kutatni… miközben ez csak egy üzenet). 

Szép óvatosan, hogy ne tűnjön nagynak a fordulat, Orbán Viktor tekerni kezdte a kormánykereket. Sok jel mutat erre. A német „wir”, vagyis „mi” annyiszor hangzott el az interjúban, mint még soha. Mi európaiak. Mi demokraták. Mi felelősen gazdálkodó EU vezetők. Köszönjük Németországnak, hogy garantálja a demokráciát, egyet is értünk a külpolitikájával és lényegében mindennel. Mi is szurkolunk Ukrajnának, mert mi egyek vagyunk Európával, megteszünk mindent, hogy talpra álljon, mert Magyarországnak az a fontos, hogy mindig legyen „valami” Oroszország és köztünk. 

Orbán Viktor komolyabb arcvesztés nélkül ennél visszavonhatatlanabbul nem mehetett volna szembe azzal, amit eddig mondott. Hogy hisznek-e még neki, az persze más kérdés. Figyelni fogják, amit tesz, az biztos!

Aligha véletlen, hogy az interjú után (bár ez nagyon nem fog tetszeni az oroszoknak) a magyar kormány be is jelentette, hogy decembertől ismét szállítunk gázt Ukrajnának…ma pedig épp az Oroszországot elkerülő, Azerbajdzsánból Európába tartó gázvezeték utját egyengettük...

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. november 13. 09:11
Lassan a bulvárriporterek is belefolynak. Majka még nem osztott eszet. Meg Aurélió sem.
Peter8811
2014. november 13. 08:19
Kis segítség Frei Tamásnak: Húzzál a pichába.
teljesenertelmetlen
2014. november 13. 08:19
Cenzúráztok?
II.mákvirág
2014. november 13. 07:36
Akkor a gyorsanaszádra sem lesz többé szükség, éa s a kuruc mentéket is visszakapja az Állami Operettszinház, a Nemzeti Operettmagyaroktól.Sajnálom, mert kintről nézve elég multságos kis vircsaft folyik otthon.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!