Kezet rá

2015. január 25. 13:59

A megyényi országocskából érkezett, világlátott, nyugat-európai vezetők között otthonosan mozgó férfiú várta az alkalmat, amely lám, elérkezett. A közös fotózkodásról való kivonszolással avatta a világháló negatív hősévé Orbán Viktort.

2015. január 25. 13:59
Zöldi László
Médianapló

Munkamegosztás a magyar sajtó hétvégi számaiban. A kormánypárti Magyar Nemzet tegnap címoldalon hozta az Orbán és Juncker közti kézfogást. A fénykép azt a pillanatot örökíti meg, amint az Európa Bizottság elnöke kezet nyújt a magyar miniszterelnöknek. Az ellenzéki Vasárnapi Hírek viszont ma azt a pillanatot adja közre, amint a luxemburgi politikus kézen fogva kivezeti a magyar miniszterelnököt a színpadról.

A két pillanat között tíz másodperc se telt el, ám a villanásnyi folyamat a magyar internet leglátogatottabb jelenetsora lett. Töredelmesen bevallom, még most is elfog a röhögés, ha csak rá gondolok, pedig szomorkodnom kéne. Orbán Viktor a hazámat testesítette meg Brüsszelben, és bizony Magyarország teljhatalmú képviselőjét megvezették. Hazafiként akár meg is sértődhetnék, de inkább eltűnődnék a fejleményeken. Jártam néhányszor Juncker hazájában, amely akkora, mint Hajdú-Bihar megye, bár sokkal gazdagabb és unalmasabb. Minden bennszülött beszél franciául és németül, a sokszoros miniszterelnök pedig fölszedett egyéb világnyelveket is. Azt mond el rajtuk, amit akar, illetve amit nem akar, azt véletlenül se mondja ki. Az említett jelenetsort például úgy jellemezhetnők, hogy metakommunikációs módon egyenlített.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuzmics
2015. március 22. 21:12
Hát, csak ez maradt Zöldiéknek!
puszika
2015. február 04. 13:11
Zöldi elvtárs! Ez a fűrész is kicsorbult!!!
Senye Péter
2015. február 04. 13:11
Felteszem, hogy legrosszabb esetben is sunyi elégtétel volt Orbánnak megválasztása elleni fellépéséért. De maradjunk annyiban, hogy véletlen közjáték.
tas0125
2015. február 04. 13:10
ivel láttam az esetet. Mindössze annyit jelentett: gyere kis haverom siessünk, még egy csomó mindent meg kell dumálnunk, a "kávé"mellett. Junckernek pletykák szerint elég gyorsan kiszárad a torka. Ennyi volt az egész. Tieiteket nem szokták odahívni, ettől a nagy rossz májúság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!