TGM majd megmondja?

2015. február 13. 19:35

Korábban, már pontosan megírtam a Jobbik sikerének titkát. Ők az egyszerű megoldások pártja, és valójában a legnagyobb hazai tömegbázissal rendelkező politikai erő.

2015. február 13. 19:35
Michnai Attila
Facebook

„Édes drága barátaim, meg ti, egyetemi diplomákkal felkent filozófusok, (azaz a nagyeszűek, ott a különféle egyetemeken, a jól-rosszul fizetett állásaitokban), közlöm veletek, hogy ne erőlködjetek, és a helyzet értékeléséhez még a régi marxista szakanyagaitokat sem kell elővennetek! Mert itt, és másutt, korábban, egy mezei skribler – én – pontosan megírta(m) már a Jobbik sikerének titkát. Hogy ők az »egyszerű megoldások« pártja, és mint ilyen, valójában a legnagyobb hazai tömegbázissal rendelkező politikai erő. Mert a jó magyar honpolgár nem olvas ám amolyan, Hofival szólva vájt szeműeknek való anyagokat, mint ami itt, ennek az ügyes erdélyi legénynek, TGM-nek is tollából pont kiszaladt. Ő, az átlagos magyar választópolgár a maga EGYSZERŰ módján csak azt látja, hogy (persze a dolog csak bizonyos egyedeikre igaz, de ő aztán egyszerűsége folytán a részletekben ugyan el nem merül) A ZSIDÓK nála jobban érvényesülnek, míg a CIGÁNYOK meg csak az ő alamizsnájára, átverésére ácsingóznak, vagyis EGYSZERŰEN eltakarítandók az igaz magyarok útjából, miként a »gazdasági (vagy milyen) menekültek« is. »Hát ennyi, és nem több, a világhelyzetem«, Cseh Tamás és Bereményi Géza korabeli helyzetértékelését idézve, TGM vonatkozó, legújabb okossága kapcsán!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viz Elek
2015. február 14. 16:22
Kíváncsi vagyok, hogyan fog az kinézni, és hogyan fog az történni, amikor majd a magyaroknak/vagy bármely más népnek kell integrálódnia a cigányok közé. Mert arrafelé haladunk nem?/Egy gondolatkisérletet megérne, hogy mondjuk így cigány értelmiségi elmondaná nekünk, ő hogyan képzelné ezt el./
császár
2015. február 14. 15:50
A társadalomtudós magasából néha meglátom apró rohangálóhangya önmagamat, amint ott tévelygek a porban. Ilyenkor mardosó szégyent érzek, hogy mennyire nem látom át a helyzetet.
betamás89
2015. február 14. 15:21
Vannak azért olyan dolgok, amelyek esetében a Jobbik már nem annyira egyszerű problémamegoldást ajánl. Pl: "A jobbikos bizottsági elnök szerint az integráció erőltetése helyett olyan vegyes modellben gondolkodnak, ahol párhuzamosan működnek integrált és szegregált intézmények. Vannak olyan esetek, amikor utóbbi visz előre, és ez az érdeke minden félnek – tette hozzá." Forrás:http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=81787 De talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy már volt nyolc év szoclib kormányzás egyhuzamban. Most is lesz elvileg 8 év konzervativ kormányzás egyhuzamban. De a 16 év után nagyon is meglehet, hogy sokan úgy fogják látni, hogy hiába volt meg mind a két oldalnak a lehetőségek szinte korlátlan tárháza, ha a társadlom bizonyos súlyos problémáit nem tudta a saját, üdvözítőnek hitt módszereivel megoldani és ebben mindenképp igaza van Vona Gábornak: A Jobbik nem lenne, ha a hatalmon lévők jól végezték volna a dolgukat. Mindenesetre még van rá három évük. Remélem, nem hiába.
Kanóc
2015. február 14. 13:51
lendületes kapufa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!