Házelnöki blöff

2015. augusztus 05. 18:48

Helyes: fulladjon Szabó Tímea az ügynökvádba! Mert nincs az az atyaúristen, aki le tudná mosni a házelnök mocskát a beszennyezettről, ha már önmagát sem hagyják tisztázni.

2015. augusztus 05. 18:48
Friss Róbert
Népszava

Szabó Tímea felháborodott, hogy a parlament elnöke (vélhetően CIA-) ügynöknek nevezte, csak azért mert korábban két évig Afganisztánban dolgozott, előtte meg a Harvardon kutatott. Közölte: kezdeményezi saját nemzetbiztonsági átvilágítását.

Na most, egy pillanatra tekintsünk el attól a politikai »kultúrától«, amit Kövér házelnök úr általánosan gyakorol, amikor semmit nem kockáztatva leügynöközhet, azaz lehazaárulózhat bárkit, akihez kedve szottyan. Inkább vegyük a kezünkbe a tegnapi Napi Gazdaság című kormánypárti orgánumot, amely azt kérdezi néhány soros tudósításának a címében: Blöff volt Szabó Tímea átvilágítása? Majd ezt a remek inszinuáló címet meg is csavarja: az általa megkérdezett szakértők a képviselőnő »hozzá nem értését vettették fel«, mert még azt sem tudja, hogy nem kezdeményezheti önmaga átvilágítását.

Helyes: fulladjon Szabó Tímea az ügynökvádba! Mert nincs az az atyaúristen, aki le tudná mosni a házelnök mocskát a beszennyezettről, ha már önmagát sem hagyják tisztázni.

Egy igazi házelnöki blöff, amit mindannyiunknak zabálnia kellene.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2015. augusztus 06. 12:05
Sztem a legjobb a Laci fényképes belépőkártyája az MSZMP Társ.Tud.Intézetébe...
Jimmy Tudeski
2015. augusztus 06. 10:57
Az ügynökakták Laca, az ügynökakták...
hátakkor
2015. augusztus 06. 09:53
Uborka szezon van. Szabó Tímea kém,áruló és rendőrspicli. Most épp Pesti Műsoros.
berzsian56
2015. augusztus 06. 09:28
Mit kutatott Afganisztánban? Holokausztot. Mert ebben a pártban valahogy mindíg hússzor annyi kétkezi holokausztkutató akadt, mint viz-gázszerelő, vagy asztalos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!