A gyerekeink elvándorlásáról

„Mi, zsidók, sokat tudunk az elvándorlásról, hiszen a zsidó történelem vándorlások története.

Ma pedig sokan nem érzik magukat itthon Magyarországon. És ha a fiatalok mennek el, akkor az a szülőkhöz szóló segélykiáltás, hogy valami nem jó abban az országban, amit nekik építettek. Nem a kormány, nem az ellenzék rontotta ezt el, hanem mi magunk, elsősorban azok, akiknek valódi lehetőségük lett volna arra, hogy tegyünk valamit.

A zsidó vallás közösségi természetű, magányosan gyakorolni lehetetlenség. Az individuum forradalma nem zsidó dolog: mindannyian másokra szorulunk. Az igazi individuum mindig kapcsolódik. A szüleinkre vagyunk utalva, miután megszületünk, és ez az időszak egyre inkább kitolódik, ameddig befejezzük összes tanulmányunkat, majd újra, amikor a gyerekeink megszületnek. Aztán ahogy megöregszünk, ismét egyre inkább másokra szorulunk. Teherré válunk, hiszen szeretteink életritmusát köti meg a mi tehetetlenségünk, ám egészséges erkölcsi világképben ezzel teljesül ki (be) az odaadás és az alázat. »És mondta az Örökkévaló Isten, nem jó az embernek egyedül« – olvassuk rögtön a teremtés történetében, a Biblia első mondatai közt. Ezért szomorú, ha a nemzedékek, a szülők és a gyerekek – és a leendő unokák – elszakadnak egymástól.

2017 és 2018 fordulóján rengeteg kérdés feszíti a fiatalok és középkorúak lelkét: vándorlás vagy maradás? Hol van esélye a sorsom, a tehetségem és a remélt életminőségem be-, illetve kiteljesedésének? Ezeket a kérdéseket tehetném fel a gyermekeimnek is. Az leszel-e, amire hivatva vagy? Azt csinálod-e, amiben a legjobbat tudod adni a világnak? Ki tudod-e itt önmagadat – mások érdekében – teljesíteni?”