Gyűlöletpolitika

2022. november 10. 15:27

Nem akarnak a balosok már senkit ésszel meggyőzni. Csak balhét és gyűlöletet.

2022. november 10. 15:27
null
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„Szellemi munícióval képtelenek felvenni a versenyt a balosok, így más fegyvernemet választottak, ami a gyűlölet. Nem akarnak ők már senkit ésszel meggyőzni. Csak balhét és gyűlöletet.

A minap találkoztam Szabó Tímeával, a parlament női Jakab Péterével. Szabó már régebb óta a gyűlöletet választotta politikai eszköztárának. Ha úgy alakul, arról beszél a parlamentben, hogy „emberek döglenek meg”, ha máshogy, akkor pedig egyszerűen csak balhézik. A káosz élteti. Szóval a minap találkoztam vele, kérdezni szerettem volna tőle, de szó nélkül, rám sem nézve elfutott mellettem, majd beült az autójába. Aztán ott már beszélt, ha jól láttam, nem annyira szépeket gondolva rólam.

Pedig én csak kérdezni szerettem volna.

Szabó Tímea és a baloldal kifogyott az érvekből, nem akarnak ők már adni az embernek semmit, csakis gyűlöletet.”

Így rohant el a kérdések elől Szabó Tímea (videó)

Bohár Dániel, a Megafon munkatársa szeretett volna feltenni néhány kérdést Szabó Tímeának, a párbeszédes politikus, azonban ismét nem állt szóba a riporterrel. Bohár többek között arra lett volna kíváncsi, hogy Szabó „mit gondol arról, hogy egy százalékon áll a Párbeszéd". Majd azzal folytatta, hogy ehhez ezúton is gratulál, mert „ez nagyszerű teljesítmény".

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2022. november 11. 10:12
???...kifogytak az érvekböl??én egyet sem hallottam eddig...
csabi57
2022. november 11. 07:15
Nem akarnak a balosok már Nem "már", hanem mindig is. Felsőbbrendűnek képzelik magukat, mindenki mást meg hülyének..... stb. néznek, biztosan nem férne be a szövegmezőbe ha végig akarnám írni.
LancelotDuLac
2022. november 11. 03:45
Mi van köcsög Bohár? Nem tetszik a rendszer? Mondd be a Pesti Tv-be, seggfej!
martymcfájl
2022. november 10. 21:31
Dani! Mivel a Magyar Hangnak hónapok óta nem válaszol a Gulyás-Szalai páros a kormányinfo előtti gyorsgyalogló verseny keretén belül (magyar médiumként miért nem vehetnek részt személyesen a kormányinfon?), menjél egyszer velük együtt a sajtószabadság nevében, hátha neked megmondják a választ!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!