A hazai baloldal hosszú ideje idegen befolyás alatt áll

2023. június 28. 14:50

Az aktuális bábnak az illegális migráció támogatásával, a genderpropaganda terjesztésével és az ország háború melletti kiállásával kell kampányolnia.

2023. június 28. 14:50
null
Alapjogokért Központ
Alapjogokért Központ
Facebook

„A hazai baloldal hosszú ideje idegen befolyás alatt áll

A Gyurcsány-koalíció – kiegészülve a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalommal – egy előre kidolgozott, globális-nemzetközi finanszírozási rendszerrel a háta mögött készült a 2022-es országgyűlési választásokra.

A Nemzeti Információs Központ titkosszolgálati jelentése igazolja azt, ami már korábban is sejthető volt: a washingtoni demokrata körök először Budapest főpolgármesterét szemelték ki eszközül arra, hogy Karácsony Gergely támogatásán keresztül növeljék politikai befolyásukat Magyarországon. Ezzel hazánk szuverenitása mellett a legalapvetőbb demokratikus értékeket és folyamatokat is semmibe vették.

Az is egyértelművé vált, hogy nem mikroadományokból finanszírozták tevékenységüket, hanem valójában a »nagyösszegű adományok forrásának« leplezése céljából gazdasági és politikai fedőszervezeteket hoztak létre.

A hazai baloldal hosszú ideje idegen befolyás alatt áll: politikája nem a sajátja, önjogú cselekvésre képtelen, hiszen finanszírozói busásan megfizetik azt, hogy az ő elképzeléseiket és véleményüket képviselje. Az aktuális bábnak az illegális migráció támogatásával, a genderpropaganda terjesztésével és az ország háború melletti kiállásával kell kampányolnia. Így jutottunk el oda, hogy a külföldi érdekeket képviselő baloldaliak az emberek elsöprő többségének akaratával szemben ma is arról beszélnek, hogy hazánk »háborúban áll Oroszországgal«, illetve Magyarország csak akkor »tisztességes«, ha fegyvereket és katonákat küld Ukrajnának.”

***

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
critical man
2023. június 29. 15:33
"A hazai baloldal hosszú ideje idegen befolyás alatt áll" 1919 óta. Azóta él velünk az SZDSZ.
mamarizsa
2023. június 28. 23:38
Alapjogokért Központ... Aki fizet, az pötyögtet.. Ez is egy közpénzparazita fideszes gittegylet?
FeketeFehér
2023. június 28. 22:35
Ez a cikk úgy hülyeség, ahogy van. Illetve ez nem is cikk, hanem egy sima fideszes propaganda. Szóval nem cikk, hanem ciki. :))
WLaci
2023. június 28. 21:29
Büdös fszb-s férgeknek kuss, mocskos fidkányoknak takarodó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!