Ki a felelős a kommentekért?

2012. július 18. 16:11

A közhatalom gyakorlóinak képmáshoz fűződő jogairól és a kommentelés szabadságával kapcsolatos jogi dilemmákról tartott műhelybeszélgetést a CivilMédia Egyesület és a Soma Alapítvány Budapesten. Mi a fontosabb: a szabad kommentelés avagy a sértő tartalmak korlátozása?

2012. július 18. 16:11
Szabó Ákos

A CivilMédia Egyesület és a Soma Alapítvány műhelybeszélgetésén a magyar sajtó számos képviselője mellett a téma szakértői közül is sokan megjelentek.

Az eszmecsere első fele a közhatalom gyakorlóinak képmáshoz való jogáról szólt. A beszélgetés elsősorban a rendőrök arcának – a hazai médiában szokásos – kitakarásáról és az e körüli feszültségekről szólt. Visszafogott vita alakult ki a témában, később pedig szó esett a téma más vetületeiről is, mint például a jelenség megítélésével kapcsolatos nem egységes bírói gyakorlatról.

Vitaindítójában Dojcsák Dalma, a CivilMédia alapítvány jogásza kifejtette: a hazai bírói gyakorlat nem engedélyezi a rendőrök arcának bemutatását. Elmondta: az egyesületnek a témát érintő alkotmánybírósági beadványa elbírálás alatt áll, szeretnék ugyanis elérni, hogy az intézkedő rendőr arca szabadon publikálható legyen. A jogász szerint ugyanis a jelenlegi bírói gyakorlat korlátozza a sajtószabadságot, a média hatalom felett gyakorolt public watchdog szerepét, ráadásul egyfajta öncenzúrához vezethet. Ez az ún. chilling effect az egyszeri médiamunkást a biztos megjelenés érdekében – helytelenül – kockázatkerülő magatartásra ösztönzi.

Ezt követően Szabó Máté Dániel beszélt az Eötvös Károly Intézet képviseletében. Szerinte a jelenlegi jogalkalmazás diszfunkcionális, a bíróságok nincsenek tekintettel az elméleti háttérre. Elmondása szerint nem a magánszféra és a sajtószabadság egymással való szembenállásaként kell felfogni a kérdést, hanem inkább a magánszféra és a közszféra szembekerüléseként, az információs szabadságjogi kérdésként. Ennek pedig alapelve a hatalom korlátozása, az információs aszimmetria ellensúlyozása.

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke, Nádori Péter – aki egyben a Bors főszerkesztő-helyettese is – gyakorló újságírói nézőpontból közelítette meg a kérdést. Úgy vélte: az elvi alapok nem képezik a közgondolkodás szerves részét, az egész ország szellemiségéből hiányzik az a tudat, hogy a sajtó fontos szerepe a hatalom korlátozása, bár vannak olyan szervezetek, amelyek ezt az álláspontot képviselik. A közbeszédben viszont nem szerepel érvként az, hogy ne tegyünk meg egy intézkedést, mert az korlátozná a sajtószabadságot. A helyzet súlyosságára több példát is felhozott. Kifejtette: manapság ha bármit le akar fényképezni az ember, ami nem saját lábujja, engedélyre van szüksége. A parlamenti házelnök kénye-kedve szerint tilthatja ki az újságírókat az Országgyűlés épületéből (hozzátette: ez a gyakorlat már a mostani kormány előtt is fennállt). Interjút bizonyos politikusokkal csak bizonyos sajtótermékek tudnak készíteni, ezért nem látni őket a magyar médiában zavartan magyarázkodni.

A főszerkesztő-helyettes szerint, ha lenne szerkesztőségi kutya a Borsban, az is automatikusan kitakarná a rendőrök arcát, annyira rutinná vált a folyamat. Az újságírók már nem is mérlegelnek. Ez azonban ellentétes az ő újságírói hitvallásával. Az ezután kialakult beszélgetésből kiderült: Nádori úgy véli, ahhoz, hogy idáig juthatott a helyzet az utóbbi húsz évben, a magyar média is hozzájárult.

Az ezt követő vita során Bérczes Renáta, a Fővárosi Törvényszék bírónője kifejtette: a szervezete elé került ügyekben kismértékű bírságokról van szó, az utóbbi időben ez összegszerűen kifejezve kevesebb, mint százezer forintot jelent. Ezt követően felmerült az is, hogy a rendőri eskü alapján a törvénytelen parancs végrehajtását a rendőröknek meg kellene tagadniuk, és ennek a felelőssége alól menti fel őket az arctalanság. A bírónő válasza szerint a jogállami keretek között az azonosító elegendő, nem szükséges az arckép média-megjelenése. Hozzátette: a közhatalmat képviselőkért a közhatalom vállal felelősséget, így egy rendőrért a rendőrség, mint szervezet felel.

És ki a felelős a kommentek tartalmáért?

A kávészünet után a műhelybeszélgetés második fele az internetes hozzászólásokkal kapcsolatos felelősség megoszlásáról szólt. Kárpáti József, a CivilMédia ügyvezetője bemutatta a témába vágó törvényeket és fogalmakat. A kommenteket és blogokat illetően elmondta: ezek nem számítanak sajtóterméknek a médiaalkotmány szerint, így közigazgatási felelősségről esetükben nem lehet szó, az NMHH nem büntet, nem büntethet. A közlő oldal polgári jogi felelőssége azonban fennállhat ezekkel a kommunikációs eszközökkel kapcsolatban is: a bírói gyakorlat szerint minél nagyobb a szerkesztői aktivitás, ez annál inkább felvethető.

Bodolai László ügyvéd, újságíró szerint az volna megfelelő megoldás, ha a sértő kommenteket és egyéb tartalmakat illetően először felszólítást kapna az a portál, ahol megjelennek, majd ha ennek alapján a portál nem jár el, akkor kellene viselnie a következményeket. A beszélgetésből kiderült: hasonló gyakorlat fellelhető a bírói gyakorlatban is. Ezek után azonban felvetődött, hogy egy nem elektronikusan aláírt, egyszerű e-mail megfelelő felszólítás-e, különösen annak fényében, hogy ha megfelelő törvényi ok nélküli távolítanak el bejegyzéseket, azok írója akár szerzői jogainak megsértéséért is perelhet.

A megszólalók szerint az az online sajtótermékek számára a jelenlegi jogi környezetben kielégítő védelmet csak az nyújtana, ha minden komment csak előzetes ellenőrzés után kerülhetne ki egy cikk alá, azonban erre egyszerűen nincsen energiája, pénze és ideje a magyar média szereplőinek. A politikai cikkek kommentelésének ilyen okokból történő letiltása ráadásul a véleménynyilvánítás szabadságát csökkenti.

Kárpáti szerint érdemes lenne valamelyik hazai biztosító érdeklődését felkelteni egy speciális sajtótermék-biztosítás bevezetésére. Ez az orvosi és egyéb szakmai kockázatokat lefedő csomagokhoz hasonlíthatna. Felmerült, hogy a médiaszabályozás kiszámíthatatlan volta miatt a jövőben egyes médiacégek külföldre tehetik át hivatalos székhelyüket, kikerülve a magyar előírásokat.

Szó esett még a közösségi média és a hatalom viszonyáról is: több online portál a Facebook, vagy Google beépülő moduljait használja fel a kommentelés biztosítására. Kiderült: a Google nem adott ki az utóbbi időben ilyen adatot a magyar hatóságoknak, a rendőrségnek pedig általában nincs energiája a nemzetközi jog útvesztőjén át követni a szálakat.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2012. július 26. 15:20
Ritka dolog, hogy egyet értek veled. Tényleg hányingerkeltő amit az Áder Izraelben művel.
korona
2012. július 26. 15:19
A bemásolt írás azt a célt szolgálja, hogy az idejövő olvasót szélesebben tájékoztassa a témát vagy egyes témákat illetőleg. Nem minden pontjában azonos a bemásoló véleményével.
heep
2012. július 26. 15:18
"Vannak olyan szoftverek, amelyikkel automatikusan lehet szűrni a zsidózó náci kommenteket, meg a nyomdafestéket nem tűrő szavakat." Tipikus ballib vélemény. Mindent szabad ami a ballibnek megfelel. Zsidózni rossz, Horthyzni jó. Minden ennek ellentmondó véleményt szűrni, tiltani kell. Ráadásul ez struccpolitika. Aki zsidózik az attól, hogy kimoderálják továbbra is zsidózni fog, csak majd szépen körülírja. Amikor ma valaki a kommentjében a liberálisokat írja akkor is zsidózik és ezt minden olvasó pontosan tudja. Még csak a libsi szót sem kell ehhez használni. A trágárság is leírható finom szavakkal. A "menj az anyád picsájába" helyett a "közelítsd meg a nőnemű ősöd szaporító szervét" is ugyanazt jelenti csak átmegy minden moderáló szoftver szűrőjén. Ráadásul én egyfajta gőzleeresztő szelepnek is tartom a moderálás nélküli site-okat. Inkább itt adja ki írásban magából a frusztrációját mindenki mint tegye ezt tettlegesen, verbálisan egy nyilvános helyen.
trendo
2012. július 26. 15:17
Hazánk olyan ország, ahol a lónak csak egy oldala van. Arany középút, mint olyan, nem létezik. A Mandiner nagyszerű tulajdonsága, hogy a szerkesztőség nem korlátozza senkinek a véleményét. Tehát a szólásszabadsággal nincs baj. A moderálásmentességet viszont ocsmány tahók tucatjai használják ki arra, hogy frusztrációjukat, verbális indulataikat a kommentekben gátlástalanul kiéljék. Zúdul a mocsok, a rágalmazás, egymás minősítgetése, sőt fenyegetése, sokszor a legundorítóbb, alpári stílusban. A békülékeny stílusból azonnal a rosszul értelmezett "elvhűség" hiányát olvassák ki sokan és tovább tüzelik egymást egyre harciasabb, hisztérikus hangnemben. Érdekes, hogy e stílusjegyeket mindkét tábor csakis a másiknak tulajdonítja :) Javulást e téren csak a kulturálódás, a polgári és valódi keresztényi erények terjedése, a kommentálók habitusába való beépülés biztosítja majd (egy-két generáció múlva, vagy soha napján)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!