Eltemették Zwackot: politikai pályájáról hallgatott a közmédia?

2012. augusztus 22. 15:00

A Kossuth Rádió átírta az elhunyt Zwack Péter életrajzát, a búcsúztatásáról szóló tudósításukban nem volt szó az üzletember politikai pályáról – állította a Kettős Mérce blog. A közmédia úgy védekezett: korábban a teljes életutat ismertették.

2012. augusztus 22. 15:00

A Kossuth Rádió átírta az elhunyt Zwack Péter életrajzát, a búcsúztatásáról szóló tudósításukban nem volt szó az üzletember politikai pályáról – állította a Kettős Mérce blog. A bejegyzés szerint a közmédia nem említette meg, hogy az üzletember a 2002 és 2006 közötti ciklusban néhány hónapig SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt, valamint hogy Washingtoni nagykövetként is dolgozott.

„Bár jómagam se kedveltem azt a politikát, amit az SZDSZ az utolsó években folytatott, de ez már történelem. És ha egy rádióműsor meghamísítja a történelmet, az nevetséges ebben az esetben pedig még pitiáner és szégyellnivaló is” – írta a Kettős Mérce.

A Comment:com érdeklődését is felkeltette a téma; Sixx a késő esti Krónika meghallgatása után azt írta: abban „még ennél is slendriánabban emlékeztek meg Zwack Péterről”. A blog szerint a kedd esti fél nyolcas Híradóban Zwackot „egyszerűen csak üzletembernek aposztrofálták anélkül, hogy életútját akár csak egy mondatban is ismertették volna”.

A Comment:com az ügyben levelet írt az MTVA-nak. „Az MTI Nonprofit Zrt. által felügyelt hírműsorok, valamint a közmédia egyéb műsorai Zwack Péter halálakor a teljes politikai pályafutást magába foglaló életrajzzal emlékeztek meg az elhunytról. A nemzeti hírügynökség kiadásában a részletes életút olvasható, az M1 és a Duna híradójában és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pedig hasonló, alapos összeállítás hangzott el a neves személyiségről. A közmédia hírműsorai tegnap nem Zwack Péter politikai pályafutását ismertették, hanem a búcsúztatásáról számoltak be” – kapták a választ a hatóságtól.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2012. október 26. 17:39
Nem volt ő arra olyan büszke,lehet,hogy nem tartott rá igényt a végrendeletében.A helyében én is ezt tettem volna.
hajjaj
2012. augusztus 27. 19:26
madzsar tanár bimbó next. "én vagyok a. 2012. augusztus 22. 15:52 2 4 Nem teljesen mindegy? Mindenki ismeri a Zwack unicum-t! Ennyi! Hm! = ::: unicum-t ?? Hm! Nagyon HM! Unicumot te b..om, vagy Unicum-ot ! Nehogy még pofázz a nyelvtanról ! A jelentéses besúgáshoz biztosan jobban értesz. Mentetted ? Hm! Én igen ! Hm!
én vagyok a.
2012. augusztus 27. 19:20
Nem teljesen mindegy? Mindenki ismeri a Zwack unicum-t! Ennyi! Hm!
nyoooc
2012. augusztus 25. 13:44
Hmmm. Egyetlen mondatban is meg lehet említeni közéleti tevékenységét: Zwack Péter ...-tól ...-ig országgyűlési képviselő, ...-tól ...-ig ...-i nagykövet volt. Ennyi talán beleférhetett volna a búcsúztatásáról szólü tudósításba is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!