Cink: Nincs többé Helyi Téma

2015. március 20. 15:38

A Cink információi szerint nem jelenik meg többé a Helyi Téma. A Vitézy Tamás jobboldali milliárdos lapját kiadó cég, a Théma Lapkiadó Kft. korábban végrehajtás alá került. Az ingyenes lap 2004-ben indult Budapesten, 2012-től kezdve a Magyar Posta kézbesítette szerte az országban.

2015. március 20. 15:38

Megszűnik a Helyi Téma – írja a Cink. Ezt Vitézy Tamás tulajdonos értekezleten jelentette be. Korábban írtunk róla az Index nyomán, hogy az ingyenesen terjesztett lapnál gondok vannak: a lapot kiadó céget a hónap elején vonták végrehajtás alá.

A Helyi Téma 2004-ben indult Budán, egy évvel később már egész Budapesten lehetett kapni. 2006-ban Budapest környékére és más vidéki városokba terjeszkedett a lap. 2011. negyedik negyedévében országosan hetente 675 ezer példányban terjesztettek, 2012-től a Magyar Posta terjesztette szerte az országban.  A Helyi Téma üzleti beszámolója szerint 2010-ben még 1,29 milliárd forintos nettó árbevételt ért el.

Az Index korábbi cikke szerint Vitézy arra számított, hogy Simicska Lajos kegyvesztetté válása után jobb helyzetbe kerülhet a bulváros vonaláról és kormánypárti elkötelezettségéről elhíresült lap.

(Fotó: Cink)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2015. március 24. 13:08
jut még eszembe, kedvesem, a boldog emlékezetű Nagyítás, a jobbos ellen-ÉS, élt 2009. decembertől 2010. szeptemberig, született ellenzékben, megpusztult villámgyorsan kormányon. jó, rendben, kulturálisabb és igényesebb és stb. volt, piacon bejáratódás nélkül megmaradni a semmiből ilyen jellemzőkkel nem egyszerű, de annak se nyúlt a hóna alá az, akinek a háttérbázist kellett volna meglátni benne, és ímhol itt se. nem paranoiás a mindenhol mindenben ellenséget látó a csapat, nyilván okkal építi le emitt direktben, amott indirekt magára hagyással mindazt és mindazokat, amik-akik így vagy úgy, de komolyan hozzátették a magukét a felépülésükhöz.
di maggio
2015. március 23. 22:28
Ez a szerencsétlen ember a saját kínján , nem a baleset áldozatain"röhögött"Gusztustalanságból te ia jó példát szolgáltattál.
trendo
2015. március 21. 09:35
A Helyi Théma választási szórólapként indult, mint a Magyar Vizsla. A politikai ellenfelek lejáratása, szarkavarás, durva inszinuáció, karaktergyilkosság volt a fő műfaja. Okafogyottá vált egyfelől, a Júdáspénzt felvette érte, aki csinálta. De főleg: nem tudta kinőni magát egy sima agit-prop kiadványból ÚJSÁGGÁ :) Szomszédom mindig örült, ha megjött. Az én példányomat is elkérte, mert a kandúrja alomtáljába tette, hogy összehajtogatva felszívja a macskapisit. Elégedett volt vele! :)
Zokni
2015. március 21. 09:35
"...nem paranoiás a mindenhol mindenben ellenséget látó a csapat, nyilván okkal építi le emitt direktben, amott indirekt magára hagyással mindazt és mindazokat, amik-akik így vagy úgy, de komolyan hozzátették a magukét a felépülésükhöz." - írja. De nem tudom, mit akar mondani. A lényeg csak az, hogy a nevezett sajtótermékek egytől egyig állami (adó) pénzzel voltak kistafírungozva! Nem TETTÉK hozzá a magukét, hanem ELVETTÉK belőle maguknak a másét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!