MSZP: Péterfalvi Attila vizsgálja ki, és addig is állítsa le a nemzeti konzultációt!

2017. április 09. 12:47

Az MSZP az adatvédelmi hatóság elnökét arra kéri, indítson hatósági eljárást a nemzeti konzultáció körül kirobbant ügyben.

2017. április 09. 12:47
MSZP

Az MSZP közleményben kérte Péterfalvi Attilát, az adatvédelmi hatóság elnökét, hogy indítson hatósági eljárást abban az ügyben, hogy sajtóhírek szerint az újabb nemzeti konzultáció kapcsán egy Yandex nevű cég orosz szerverekre küldi a felhasználók által beírt személyes adatokat. Ezt a céget már korábban is hírbe hoztak azzal, hogy adatokat oszt meg az orosz titkosszolgálattal, tette hozzá a párt.

„Arra kérjük az adatvédelmi hatóság elnökét, vizsgálja meg, hogy megvalósult-e személyek széles körét érintően a személyes adatok jogellenes kezelése, s a vizsgálat idejére állítsa le a nemzeti konzultációt. Az MSZP felhívja az adatvédelmi hatóság elnökét, hogy ha megállapítja a személyes adatok jogellenes kezelésének vagy feldolgozásának tényét, tegye meg a szükséges jogi lépéseket, s ezzel párhuzamosan haladéktalanul tiltsa meg az adatkezelést vagy az adatfeldolgozást” – áll a szocialisták Mandinernek küldött közleményében.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. április 09. 20:28
https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/
SwordFish
2017. április 09. 14:46
A "demokraták" leállítanák a nemzeti konzultációt annyira rettegnek attól, hogy a migránsaik nem jöhetnek ide.
SwordFish
2017. április 09. 14:22
A népakarat kinyilvánítását és a demokráciát fel kell függeszteni a demokrácia védelmében. Értettük, kedves MSZP-s elvtársak. Ha ezek után Botka nem határolódik el tőletek és nem lép vissza a kormányfői posztról, sorsközösséget vállal a gazemberségeitekkel és önmaga is ugyanakkora gazemberré válik. Az Európai Parlamentben már így is eladtátok magatokat a háttérhatalomnak, hogy a Kalergi tervet Európa iszlám terrorba süllyesztését támogatjátok. Botka is politikai szemétdombra kerűl, ha ezek után veletek tart.
zakar zoltán béla
2017. április 09. 13:56
MSZMP! Kérdezzétek: Fekszi-Császy-Toto eb-A Szeplőhegy lakóit,...Dobrev-écser Goodfriend casino-kaka+++Torba orrba,...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!