Riporterek Határok Nélkül: Visszaüthet a belarusz légtér lezárása

2021. május 26. 07:18

A szervezet úgy véli, nem szabad bezárni minden ajtót az újságírók előtt.

2021. május 26. 07:18
null

Negatív következményekkel járhat az Európai Unió fehérorosz légitársaságokra vonatkozó fel- és leszállási tilalma – figyelmeztetett kedden a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nem kormányzati szervezet. „Lehet, hogy a repüléstilalmi szankciók kontraproduktívak. Fontos, hogy ne zárjunk be minden ajtót az újságírók és a civil társadalom tagjai előtt” – mondta Christian Mihr, az információszabadságért küzdő nemzetközi nonprofit hálózat ügyvezető igazgatója a Redaktionsnetzwerk Deutschlandnak, amely a hannoveri székhelyű német Madsack Media Group közös médiafelülete.    

„A szankcióknak a gazdaságra kell összpontosítaniuk”

Mihr szerint jó, hogy az EU gyorsan és egységesen megállapodott a szankciókról, de – mint rámutatott –

mivel a lengyel szárazföldi határ a koronavírus-járvány miatt le van zárva”. Jürgen Trittin, a német Zöld Párt külpolitikai szakértője szintén „kevésbé ésszerűnek” nevezte a fehéroroszországi utasszállító járatok korlátozását, mivel megfosztja az embereket az ország elhagyásának lehetőségétől. „A szankcióknak a gazdaságra kell összpontosítaniuk. Fehéroroszország fő exportcikkei az olaj és a hamuzsír. A külkereskedelmi bevételek 30 százalékát az állami olaj- és vegyipari vállalat termeli.” Ott kell kezdeni, ha le akarjuk váltani Aljakszandr Lukasenka elnök rendszerét – mondta.    

Az EU tagállamainak vezetői hétfőn kezdődött csúcstalálkozójuk első napján fogadták el a Fehéroroszország elleni újabb szankciókat, miután, ahogy több cikkben írtunk róla, a fehérorosz légiirányítás vasárnap egy bombafenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra késztette a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. A kényszerleszállás után a minszki biztonsági szervek letartóztatták a gépen utazó Raman Prataszevicset, a szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna 26 éves volt főszerkesztőjét, miután a NEXTA az ellenzéki hangok legfőbb platformjává vált a tavaly augusztusi fehérorosz elnökválasztást követő tömegtüntetések idején.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/BelTa pool/Maxim Guchek

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
schmiki
2021. május 26. 10:13
Én azért kíváncsi lennék arra mit tudtak az utasok,miért kellett visszafordulni Minszkbe.Mert a légiközlekedés,ezen belül az utasok veszélyeztetése csak akkor állhatott fenn ha nem kielégítő,megnyugtató információt kaptak a a gép visszafordulásáról.A vadászgép megjelenése is megmagyarázható,az meg hogy levegő-levegő rakétákkal volt felszerelve természetes,a légtérvédelem gépei fegyvertelenül nem tudnak feladatot végrehajtani.
Vasalo
2021. május 26. 09:54
Az orszag légiteréért csakis az orszag felös, és nem küldheti a veszélyben levö gépet a szomszédhoz.
olajfa1
2021. május 26. 09:51
JA!... "bomba volt a gépen"... ezért a 10 percen belül leszálló gépet visszafordították... hogy még legalább fél órát a levegőben legyen... a 10 perccel ellentétben... Há'... elég viccesek!... A belorusz vezetés ezt nem fogja "csak úgy" simán a "zsebébe tenni" az biztos.
elfújta az ellenszél
2021. május 26. 09:38
Nehogymár lemondjanak a kényelmes repülőjáratukról, inkább más faxával vernék a csalánt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!