Tengerbe mosott családok, összedőlt városnegyedek – ezt tudjuk eddig a líbiai áradásokról

2023. szeptember 13. 21:49

Szakértők már tavaly figyelmeztetettek, hogy ha nem erősítik meg a gátakat, annak súlyos következményei lesznek.

2023. szeptember 13. 21:49
Ungvári Ildikó

Több mint kétezren meghaltak már a Líbia keleti partjainál pusztító árvízben, amely a hétvége óta tart az észak-afrikai országban. További tízezer embert még mindig keresnek, 

a leginkább katasztrófa-sújtotta Derna város egyes városrészeiben a lakosság 90 százaléka életét veszthette.

A kikötővárosokban tömegsírokba temetik az embereket. 

De mi áll a pusztító katsztrófa hátterében? Megelőzhető lett volna a baj? Hogyan fog felállni az ország egy ekkora csapás után? 

Líbiában nem kegyelmezett a Daniel

Az elmúlt napokban több környező országra – köztük Görögországra, Törökországra és Bulgáriára – lecsapott a Daniel névre keresztelt pusztító vihar, ami áradásokat okozott és több halálos áldozatot is követelt.A legnagyobb pusztítást mégis az észak-afrikai Líbiában végezte, ahol a hétvégi vihar óta több ezer ember vesztette életét, tízezren eltűntek, és komplett városrészek lettek a víz martalékává.

A legnagyobb pusztítást a fővárostól keletre található, százezer lakosú Derna városában végezte, ahol a települést átszelő folyó kiáradása okozta a legnagyobb kárt.

A vihar okozta heves csapadékozástól a folyó vize megduzzadt, és a várostól 12 kilométerre található gát leszakadt. Az első gát átszakadása után az árvíz a kanyonban folyt tovább a második gát felé, amely a város déli szélén helyezkedik el. Az erős ár ekkor már komplett lakóépületeket sodort el, városrészeket borított be a folyó mindkét partján.

A Dernát átszelő folyó, amely a gát átszakadása után elárasztotta a várost.
Forrás: Google Earth

Egyes becslések szerint eddig jóval kétezer fölött van a halálos áldozatok száma, a helyi tévében viszont több mint 5000 halottról beszéltek. 

„Holttestek vannak mindenhol. A tengerben, a völgyekben, az épületek alatt”

nyilatkozta Hichem Abu Chkiouat, a Líbia keleti részét ellenőrző kormány polgári repülésért felelős minisztere, nem sokkal azután, hogy ellátogatott Dernába. Hozzátette, nem túlzás azt mondani, hogy a város negyede teljesen megsemmisült, rengeteg épület összedőlt.

Nem csak Dernában, de több környező kelet-líbiai városban is komoly pusztításokat okozott a vihar és az azt követő árvizek. 

Megelőzhető lett volna a katasztrófa?

Mint oly sok tragédia esetében, most is az a szomorú helyzet állt fenn, hogy a vihar éjszaka érkezett, és az embereknek nem volt idejük reagálni. Líbiát azonban nemcsak a napszak miatt érte felkészületlenül, ha nem is váratlanul a katasztrófa.

A Derna városán keresztülhaladó folyón szinte rendszeresen vannak kisebb-nagyobb áradások. Abdelwanees Ar Ashoor, a líbiai Omar Al-Mukhtar Egyetem hidrológusa tavaly publikálta egy kutatás eredményeit, amely a Wadi Derna folyó időszakos áradásainak veszélyeire hívja fel a figyelmet. A beszámolóban leírja, hogy 1942 óta öt nagyobb áradás történt, és egyúttal felhívja a figyelmet a gátak rendszeres karbantartásának, megerősítésének szükségességére. 

Ha egy nagyobb áradás bekövetkezik, az katasztrofális következményekkel járhat a folyó mentén élőkre nézve”

– írja a tavaly megjelent tanulmányban.

Ez a tanulmány is azt mutatja, hogy legalább a szakemberek tisztában voltak a folyó környékén élőkre leselkedő veszéllyel, ugyanakkor az ország megosztottsága miatt a szavakat mégsem követték tettek.

Az országban ugyanis

jelenleg két saját milíciával rendelkező rivális kormány van, 

az egyik Nyugaton, Tripoli központtal, a másik pedig Keleten, Tobrukban. Nemzetközi szinten a tripoli kormányt ismerik el, amely viszont nem gyakorol ellenőrzést az ország keleti része felett. Ebből kifolyólag az árvíz sújtotta keleti országrészben az utóbbi években jelentősen visszaesett az utakra és építkezésekre fordított beruházások mértéke. 

Ráadásul a megosztottság nem csak a megelőzésben, de most, a segítségnyújtásban is óriási hátrányt jelent. Hiába kértek ugyanis segítséget a keleti tisztségviselők, a forrásokat szétosztó jegybank csak a nyugati kormányt ismeri el. Így a további katasztrófák megelőzésére, és az eddig okozott károk elhárítására a két országrésznek fel kell függeszteniük nézeteltéréseiket, amire úgy tűnik, hajlanak is a kormányok – mondta a Magyar Nemzetnek Tárik Meszár, az Eurázsia Központ és az MCC kutatója.

Hogyan tovább?

Az elkövetkező napokban sajnos várhatóan tovább fog növekedni a halálos áldozatok száma. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy 

a hatalmi harcok miatt késve kezdték meg a mentési munkálatokat, 

az eltűnt személyek felkutatását.

Tamer Ramadan, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének küldöttségi vezetője szerint még rengeteg áldozat lesz. „Független információforrásainkból megerősíthetjük, hogy az eltűntek száma eddig eléri a 10 ezret” – üzente újságíróknak.

A belügyminisztérium szóvivője azt mondta az al-Dzsazírának, hogy a haditengerészek

komplett családokat keresnek, akik Derna közelében a tengerbe sodródtak. 

A líbiai Vörös Félhold nemzetközi segítséget kért a mentésekben. Az országnak több téren is szüksége van a segítségre: van, ahol alapvető egészségügyi ellátásra van szükség, máshol élelmet és menedéket keresnek az emberek. Vannak, akik eltűnt családtagjaikat próbálják megkeresni.

Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős képviselője bejelentette: mentőcsapatokat küldenek a helyszínre. Törökország, Algéria, Egyiptom, Irán, Olaszország és az Egyesült Arab Emírségek már szintén jelezték, hogy elindították mentőcsapataikat Líbiába.

A világ vezetői sem hagyták szó nélkül a tragédiát. Ferenc pápa együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival és azokkal, akik nehéz helyzetbe kerültek. Joe Biden amerikai elnök részvétét fejezte ki, és ígéretet tett, hogy Washington gyorssegélyt fog küldeni az érintett területekre. 

Az elmúlt években egyre gyakoribbak a rengeteg áldozatot követelő természeti katasztrófák. 

Az év elején pusztító földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát.

 

Nem sokkal később erdőtüzek pusztítottak szerte a világban, most pedig egy nappal a szintén több ezer halálos áldozatot követelő marokkói földrengés után Líbiában újabb katasztrófának lehetünk tanúi.

Nyitókép: AFP

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Galsó Atya
2023. szeptember 13. 22:46
Kadhafi alatt még a számlákat is az állam fizette, most viszont demokrácia van és Obamának Béke-Nobel díja.
Palmoilfree
2023. szeptember 13. 22:25
Majd a zúnió küld pénzt. Most már úgyis tök mindegy.
need-info
2023. szeptember 13. 22:02
Valójában maguk tehetnek róla, basztak a biztonságra...
Arisztokrata
2023. szeptember 13. 21:54
Hozzátehette volna azt is, hogy a keleti részben a Wagner és szövetségesei tanyáznak, s ez a rész nem állt közvetlenül nyugati befolyás alatt. Ergo. Volt olyan érdek, hogy ott történjen ilyen thalasszofizikai katasztrófa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!