Már nem gyanúsított a BKK etikus hekkere

2017. augusztus 22. 08:53

A TASZ-tól kapott jogi segítséget, már nem gyanúsított az a 18 éves etikus hacker, aki a BKK online jegyvásárlási felületének hibáit tárta fel. A fiú Facebookon köszönte meg a támogatást.

2017. augusztus 22. 08:53

Nem gyanúsítják bűncselekménnyel a BKK online jegyvásárlási felületének hibáit feltáró 18 éves etikus hackert – mondták a hétfői RTL híradóban. A jószándékú hackert rabosították, az intézkedés ellen a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje tett panaszt – ezt pedig az ügyészség el is fogadta.

Miután az ügyészég helyt adott a panasznak, már nem kezelik gyanúsítottként a 18 éves fiút. Ő egyébként 50 forintért vásárolt tízezer forintos bérletet, mindössze azzal, hogy a böngészője címsorában átírta a fizetendő összeget. Mivel a fiú nem fővárosi, nem tudta a bérletet felhasználni, a hibát pedig azonnal jelentette a BKK e-mailes rendszerén keresztül.

Az ügyből óriási botrány lett: a BKK webshopján számos biztonsági hibát találtak, mégsem állították le azt. Olaj volt a tűzre, hogy a rendszert kifejlesztő T-Systems feljelentette a hibát feltáró fiút: ezután a BKK Facebook-oldalát elárasztották a negatív Facebook-értékelések, a fiút rabosították, de a T-Systems reputációjának is sokat ártott a botrány.

Ezután vállalta a jogi segítséget a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet. A már hivatalosan sem gyanúsított fiatalember Facebookon mondott köszönetet támogatóinak.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. augusztus 22. 16:02
Az RTL-hekkere... nem gyanús...?!
zakar zoltán béla
2017. augusztus 22. 14:16
Ratyka-lucska TV
Jottun
2017. augusztus 22. 14:07
Az ugye megvan, hogy előbb jelezte a problémát a BKK felé, mint hogy írt volna az Indexnek? https://444.hu/2017/07/24/rossz-mailcimre-irt-a-hacker-mondta-a-bkk-vezerigazgatoja-a-18-eves-fiu-azonnal-megcafolta-egy-screenshottal
luga
2017. augusztus 22. 10:40
Egy "ETIKUS" hacker nem az újságokhoz rohan azonnal, hanem a céghez, aki szerinte szarul dolgozik. Minden estre egy túlterheléses hacker támadáshoz nem elég egy magányos etikus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!